Elköltözhetett a nyomornegyedből a Gettómilliomos sztárja

Infostart
2009. július 7. 14:40
Több hónappal az Oscar-díj, a világsiker és a filmkészítők ígéretei után új otthonba költözhetett a Gettómilliomos egyik gyerekszereplője. A kisfiú elmondta: hiányozni fognak a régi barátai Mumbai hatalmas nyomornegyedéből, anyja viszont örül, hogy végre normális tető lesz a fejük fölött.

A film címével ellentétben nem lett milliomos Azharuddin Iszamail, a mumbai nyomornegyedben játszódó Oscar-díjas alkotás egyik szereplője, de jobb módban élhet, mint eddig. A nyomornegyed helyett ugyanis immár egy betonházban lakik. "El sem hittem, amikor megláttam ezt a házat, köszönöm Danny Boyle-nak" - mondta, a film rendezőjét említve.

A 11 éves fiú a főszereplő testvérét alakította a film elején és az Oscar-gálán elegáns szmokingban láthatta a világ. Hazatérése után nem sokkal, május közepén azonban a mumbai rendőrség kilakoltatta családját a Bandra nyomornegyedből, és kezdetleges, lemezekből összetákolt viskójukat lebontatta.

Egyes jelentések szerint a fiút úgy kergették ki, hogy rávágtak egy bambuszbottal, anyja pedig azt állította: nem is szóltak nekik arról, hogy jönnek a bontók. Egy önkormányzati illetékes azt mondta: csak az olyan, "illegálisan emelt" sátrakat bontották le, amelyek egy közös használatú kert helyén álltak.
Azharuddinnak és családjának két hónapot kellett várnia, mire valóban tető került a fejük fölé. A lakást a Gettómilliomos alkotói vették nekik, a film Oscar-díjas dala után elnevezett Jai Ho Alapból, a város egyik jobb kerületében. Egy másik gyerekszínész, a szintén kilakoltatott Rubina Ali családjának még mindig lakást keresnek.

A filmesek többször is tagadták, hogy kizsákmányolták volna a szereplőket, akik a világsiker ellenére sem jutottak mesés vagyonokhoz, bár egy alapot hoztak nekik létre, hogy abból fizessék oktatásukat. Az 50 ezer dollár értékű, kétszobás lakás tulajdonjogát Azhar 18 éves korában kapja meg, amikor befejezte tanulmányait.

Azhar apja azonban nem költözhet az új lakásba, mert az anya szerint drogozik. A férfi viszont azt mondja, a szomszédok mellett akar maradni. Az AP riporterével szóba elegyedett egy helyi asszony is, aki azt mondta: statisztaként az ő gyerekei is szerepeltek a filmben, de rajtuk nem segítenek.

A nyolc Oscarral jutalmazott Gettómilliomos 200 millió dollár bevételt termelt világszerte.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást