eur:
393.8
usd:
368.76
bux:
65945.1
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Bankvezető titkos megfigyelés alatt

A legnagyobb német magánbank, a Deutsche Bank megerősítette, az ezredfordulót követően titkos megfigyelés alatt tartotta egyik vezető munkatársát. A Deutsche Bank nyilatkozata szerint, így akarták elejét venni belső értesülések kiszivárgásának.

A szakszervezettől a bank felügyelőtanácsába delegált Gerald Herrman csaknem egy éven át állt a Deutsche Bank által megbízott detektívek érdeklődésének középpontjában. A pénzintézet ugyanis feltételezte róla, hogy ö juttatja el újságírókhoz a bank belső használatra készült mérlegét.

Miután kiderült, hogy a gyanú teljesen alaptalan volt, a Deutsche Bank leállította a vezetőségi tag kikémlelését, de csupán néhány nappal ezelőtt közölte vele, hogy téves volt a vele kapcsolatban felhozott vád és elnézést kért a történtekért.

Gerald Herrman ezek után közölte a nyilvánossággal, hogy csak akkor tartja elintézettnek az ügyet, ha a Deutsche Bank élén álló Josef Ackermann személyesen kér bocsánatot tőle. A szakszervezet pedig bejelentette, hogy maradéktalan feltárást vár el a banktól, egyben pedig követelte azt is, hogy hozzanak intézkedés hasonló esetek megismétlődésének hatékony megakadályozására.

A közelmúltban több más német nagyvállalatról, így a Telekomról is kiderült, hogy titkos megfigyelés alatt tartotta magas beosztású munkatársait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.

Ennyire vegyes a kép Európában a gázai konfliktussal kapcsolatban

Az öreg kontinensnek közben már nem igazán osztanak lapokat, sokkal inkább a térségi szomszédoknak, illetve az Egyesült Államoknak - vélekedett az InfoRádióban Sayfo Omar (Migrációkutató Intézet). Jól látható szerinte, hogy a kormányok elsődleges célja, hogy a konfliktus ne terjedjen át az utcákra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Ami a gazdasági eseményeket illeti, csütörtökön az ÁKK kötvényaukciót tart, délután pedig az amerikai lakáspiacról újabb adatot közölnek, utóbbi a monetáris politikai kilátások szempontjából érdekes. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×