eur:
393.77
usd:
365.39
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Az unió rábólintott a deficitcsökkentésünk halasztására

Magyarországnak csak 2011-re kell az előírt 3 százalékos szintre leszorítania GDP-arányos államháztartási hiányát. Erről Brüsszelben döntöttek az uniós tagállamok pénzügyminiszterei az Európai Bizottság javaslatára.

Mint az várható volt, lényegében vita nélkül határoztak arról is, hogy Lengyelország és Lettország 2012-ig, Románia és Litvánia 2011-ig kapjon haladékot a hiány rendezésére, míg az euróövezeti tag Máltának már jövőre rendeznie kell deficitjét.

Magyarország esetében az öt éve indított deficittúllépési eljárás módosításáról van szó. A változtatást az Európai Bizottság elsősorban a nemzetközi gazdasági válság okozta rendkívüli körülményekkel indokolta.

Tavaly a GDP-arányos magyar hiány 3,4 százalékra csökkent a két évvel korábbi, több mint 9 százalékról. Az idén a Pénzügyminisztérium 3,9 százalékos deficitre számít, jövőre pedig a kormány 3,8 százalékos célt tűzött ki.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×