Perel az Air France a "képtelen állítások" miatt

Infostart
2009. június 12. 12:47
Perrel fenyegeti a francia légitársaság azokat az újságokat, amelyek "felelőtlen feltételezéseket" közölnek a Rio de Janeiróból Párizsba tartó, az Atlanti-óceánba zuhant repülőgép szerencsétlenségének okairól. Az Air France vezetése elfogadhatatlannak tartja, hogy a sajtó a legképtelenebb állításokat is gondolkodás nélkül közli, és türelmük valószínűleg a jobboldali Le Figaro napilap által közölt utolsó feltételezés olvastán fogyott végképp el.

A lap szakértői véleményekre hivatkozva azt írta ugyanis csütörtöki számában, hogy "enyhén megnőtt annak a valószínűsége", hogy a szerencsétlenül járt A330-as típusú Airbus még a levegőben darabokra tört. A légitársaság azt is kifogásolja, hogy immár csaknem minden lap készpénznek veszi, hogy a balesetet a sebesség kiszámításához információkat szolgáltató, a külső légnyomás változását mérő műszerek, az úgynevezett Pitot-csövek okozták, holott az egyáltalán nem biztos.

Az Air France vezérigazgatója pénteken egyenesen azt mondta: "egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy az említett műszereknek közük van a szerencsétlenséghez", a Légi és Űrrepülési Akadémia elnöke pedig a Libération című napilapnak adott nyilatkozatában gyakorlatilag megismételte az Airbus vezetésének minap közzétett hivatalos véleményét, miszerint Pitot-csövek nélkül is el lehet kormányozni egy repülőt.

A sajtó és a repülőtársaság közötti viszony valószínűleg attól romlott meg hirtelen, hogy tizenkét nappal a balesetet követően több lap azt sejteti, hogy az Air France vezetése nem közöl minden információt. A Rue89 - magyarul 89. Utca - című internetes hírportál például egyenesen kettős magatartással vádolja őket, azt feltételezve, hogy fontos részleteket hallgatnak el a légnyomásváltozás mérők meghibásodásával kapcsolatban.

Magánvádas feljelentést tett az egyik áldozat családja


Hasonló véleményen van a repülőszerencsétlenség egyik áldozatának családja is, amely csütörtökön egy párizsi bíróságon ismeretlen tettes ellen magánvádas feljelentést tett, mert, mint mondták, ily módon akarnak több információt kikényszeríteni a francia repülőtársaságtól.

A család ügyvédje azt mondta: tisztában vannak azzal, hogy a vizsgálat hónapokig, sőt akár évekig is elhúzódhat, de vannak olyan jogos kérdések, amelyekre az Air France-nak már most válaszolnia kellene. Például arra, hogy mi a magyarázata annak, hogy az AF447-es járat hajnali 4 óra 10 perckor bocsátotta ki az utolsó üzenetet, de reggel fél hétig senkit sem aggasztott, hogy nincs több hírük a legénységtől.

Az Air France Rio de Janeiróból Párizsba tartó AF447-es járata a május 31-éről június 1-jére virradó éjszakán zuhant az Atlanti-óceánba, fedélzetén 228, köztük négy magyar utassal. A szerencsétlenséget senki sem élte túl.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást