A rendelet preambulumában megállapítja, hogy a kerületben megvan a gazdaság dinamikus fejlődésének minden alapja, de egyes vállalatok csökkentik a termelést, s ezzel a keresletet, és a világválság ürügyén nem teljesítik az önkormányzattal szembeni kötelezettségeiket.
Vlagyimir Laptyev, az önkormányzat vezetője a Kommerszant című lapnak kérdésre elmondta: az intézkedést az indokolta, hogy a válság szerinte a fejekben van. Laptyev szerint ez nem sérti a tisztviselők személyi szabadságát. "A munkatársaimnak megtiltottam, hogy miniszoknyában jöjjenek dolgozni, ez is ebbe a sorozatba tartozik" - mondta.
A helyi üzletemberek nem nagyon akartak véleményt mondani a kérdésről.
Egy jogász a lapnak leszögezte, hogy az első pont - amely a hivatalnokoknak megtiltja, hogy nyilvános fellépéseik során a "pénzügyi válság" kifejezést használják - eleve jogsértő, mert egyet jelent a cenzúra bevezetésével. Ennek megfelelően az esetleges elbocsátás is jogsértő lesz, s bízvást megtámadható bírósági úton.
A Gyelovaja Rosszija (Üzleti Oroszország) vállalkozói szervezet elnöke ajánlotta még néhány további szó betiltását azzal, hogy ezen kívül még el lehet határolódni a világtól és önellátóvá lehet minősíteni a kerületet, amely azonban így nagyon hamar a középkorban találja majd magát.