Törökországnak nem tetszik az uniós kampány

Infostart
2009. június 5. 16:40
Mindez igazolni látszik azokat az elemzőket, akik szerint a kisebb és radikális pártok előretörése várható a voksoláson. Ami bizonyosan tény, hogy kevesen mentek el szavazni Hollandiában - mindössze 36,5 százalék.

Hollandia mellett Nagy-Britannia tartotta meg a többi tagállam előtt még csütörtökön az európai parlamenti választást, amely több körzetben egybeesett a helyhatósági vokssal. Bár a nagy pártok igyekeztek európai dimenziót adni kampányuknak, a két választás a brit kormány iránti bizalmi szavazássá változott - többek között a képviselői költségtérítési botrány miatt. A brit politikai rendszerben ugyanis csak egyéni körzetekből lehet bejutni a parlamentbe és a miniszterek is helyi képviselők egyben, és néhányan közülük is belekeveredtek a költségtérítési botrányba.

Míg a hollandok a szabályokat megszegve adták ki az európai exit pollok eredményeit, a briteknél az EP-választási adatok még nem nyilvánosak. A helyhatósági voks előzetes eredményei azonban igen, és ezek alapján előretört az ellenzéki Konzervatív Párt. A kedd délutáni adatok a 34-ből még csak 4 önkormányzat esetében szolgáltak végeredménnyel, de ezek közül háromban a toryk törtek előre, további helyi képviselői helyeket szerezve.

Az Ír és a Cseh Köztársaság pénteken rendezte meg az európai parlamenti választásokat. Mindkét tagállamban a régi elit pártjaihoz új, euroszkeptikus erők intéztek kihívást. Írországban például az a Veritas, amely sikeresen elérte, hogy az írek egyszer már leszavazzák az EU működését könnyíteni hivatott Lisszaboni Szerződést.

Közben Törökországban felháborodást váltottak ki az EP-kampányban elhangzott török ellenes szlogenek. Nicolas Sarkozy francia elnök ugyan csak egy politikai álláspontot fogalmazott meg, amikor azt mondta: Törökországnak csak kiemelt partneri státuszt szabad adni és nem szabad felvenni az EU-ba.

Hollandiában, Ausztriában és Bulgáriában viszont a nacionalista és bevándorlás ellenes pártok a törökökkel ijesztgettek. A tagságért 50 éve kampányoló és külföldi megítélésével elfoglalt Törökországban pedig minden egyes megnyilvánulást számon tart a helyi média. Azt viszont a nyugati kommentátorok mellett török elemzők is elismerik, hogy lelassult az a reformfolyamat, amely felkészítené Törökországot a lehetséges tagságra.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást