Szigetet épített kacsájának egy képviselő - elszámolta a költségeit

Infostart
2009. június 5. 21:47
Nagy-Britanniában a kormányválsággal vannak tele a lapok. Az európai és helyhatósági választásokon várható vereség miatt Gordon Brown miniszterelnök átalakította egyre népszerűtlenebb kormányát, ezt megelőzően azonban három minisztere lemondott, és egyikük nyílt levélben sürgette magát a miniszterelnököt is a távozásra. De vajon a gazdasági válság, vagy a képviselői költségtérítési botrány váltotta-e ki a népharagot?

Gordon Brown-nak nincs szerencséje a politikában, amihez hozzányúl, az porrá válik - véli Herendi Tamás, a BBC egykori magyar adásának brit belpolitikai rovatvezetője.

Az ellenzék ezt természetesen kihasználja, amely különösen egy választás előtt árthat sokat a Munkáspártnak, amelynek vezetője, mintha már a pártját sem tudná egyben tartani.

A választók pedig úgy tekintenek a hatalom képviselőire, mint akik csak csalnak, lopnak, és kizárólag haszonvágy vezette őket a politikai pályára.

Ez nem is csoda, hiszen költéselszámolásaikkal bőven alapot adnak a botrányokra a brit politikusok, akik szinte minden kiadásukat állami pénzből fedeznek - egyikük a kerti tavába épített kacsasziget árát is kifizettette az állammal -, az ilyenfajta visszaélés pedig eddig nem volt szokás Nagy-Britanniában.

Az emberek szerint ez azonnal vért kíván, ami persze a választási rendszer milyensége miatt nem lehetséges - mutatott rá Herendi Tamás.

Hanganyag: Szvetnik Endre

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást