A szöuli védelmi minisztérium a készültség szintjének emelését azzal indokolta, hogy Észak-Korea előző nap közölte: többé nem tekinti magára nézve kötelezőnek az 1953-ban kötött fegyverszüneti megállapodást.
A mostani készültség az ötfokozatú skála 4-es szintjének felel meg, s először alkalmazzák azóta, hogy Észak-Korea 2006-ban végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását.
Egyetértenek az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) állandó tagállamai abban, hogy megszigorítják az Észak-Korea elleni szankciókat, büntetésül a kelet-ázsiai ország nukleáris és rakétakísérleteiért - közölte egy nyugati diplomata.
A BT határozatban kíván reagálni arra, hogy Észak-Korea az erre vonatkozó ENSZ-tiltás ellenére hétfőn kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd több rakétakísérletet folytatott.
A BT vétójoggal rendelkező öt állandó tagállama - az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia - Japánnal és Dél-Koreával együtt jelenleg egyeztetést folytat a határozat tervezetéről, amelyet a 15 tagú Biztonsági Tanács elé kíván tárni.
A diplomata a világszervezet New York-i székhelyén elmondta: ezúttal Kína és Oroszország sem habozik szigorítani a szankciókat, jóllehet Peking és Moszkva a múltban gyakran igyekezett fékezni a nyugati országok erőfeszítéseit, ha Észak-Korea elítéléséről vagy megbüntetéséről volt szó.
Észak-Korea ellen 2006 októberében végzett első kísérleti atomrobbantása után már elrendeltek ENSZ-szankciókat.
A mostani egyeztetéseken felmerült javaslatok közül a diplomata megemlítette, hogy esetleg kibővítik azon észak-koreai vállalatok listáját, amelyek külföldi vagyonát befagyasztották - jelenleg 11 észak-koreai céget súlyt ilyen büntetőintézkedés -, megszigorítják a fegyverszállítási tilalmat, az Észak-Koreába tartó hajók ellenőrzését és még komolyabban korlátozzák Phenjan és a külföldi országok pénzügyi kapcsolatait.