A "zéró teher" miatt tovább emelkedhet a minimálbéresek száma

Infostart
2009. május 22. 13:22
Megugrott Franciaországban a minimálbéren foglalkoztatottak aránya, ugyanis számuk 2008-ban 180 ezerrel emelkedett - derült ki a gazdasági és a munkaügyi minisztérium közös kutatóintézete által közzétett jelentésből. Ma összesen 3,4 millió franciát foglalkoztatnak minimálbéren, közülük 620 ezer a közigazgatásban dolgozik.

A Dares intézet kutatói megállapítják: két éve még csökkenő tendenciát mutatott azoknak a dolgozóknak az aránya, akik minimálbérért, azaz havi bruttó 1321 euróért, mai árfolyamon mintegy 370 ezer forintért dolgoztak, tavaly azonban a folyamat drasztikusan megfordult. Míg 2007-ben a magánszektorban foglalkoztatott minimálbéresek aránya 12,9 százalék volt, addig ez tavaly év végére elérte a 14,1 százalékot, ami konkrétan valamivel több mint 2 millió alkalmazottat jelent.

A felmérés aránylag pozitív képet fest a helyzetről, az ugyanis nem kalkulált a mezőgazdaságban, illetve az állami szektorban - a közigazgatásban, a kórházakban és a helyhatóságoknál - minimálbéren foglalkoztatottak számával. Ha őket is beszámítjuk, úgy az derül ki, hogy mintegy 3,4 millió francia munkavállaló a fizetési létra legalsó fokán foglal helyet, ami egy éven belül már 9 százalékos emelkedést jelent.

A minimálbéresek legnagyobb arányát, közel 30 százalékát a tíz főnél kevesebbet foglalkoztató cégek alkalmazzák, és e körben a vendéglátóipar kiemelkedő helyet foglal el. A francia szállodák, bárok és éttermek ugyanis alkalmazottaik közel felét, egészen pontosan 46 százalékát foglalkoztatják a törvényesen adható legalacsonyabb fizetésért.

A minimálbéren foglalkoztatottak aránya egyébként a Fillon-kormány "zéró teher" nevet viselő adókedvezménye hatására az idén biztosan tovább emelkedik. Amint arról az InfoRádióban korábban beszámoltunk, a munkahelyteremtés ösztönzésére kidolgozott, elképesztően népszerű intézkedés értelmében a kisvállalkozóknak 2009-ben nem kell munkáltatói járulékot fizetniük a minimálbér után, ami a kormány statisztikái szerint tavaly december óta napi 4600 új munkaszerződés megkötését eredményezi.

Hanganyag: S. Ráduly János, Franciaország

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást