Begyűjtötték a három éve menekülő maffiavezért

InfoRádió / MTI
2009. május 17. 14:43
Malagában bukott le Raffaele Amato, a 2006 óta gyilkosságért és más bűncselekményekért körözött nápolyi maffiavezér - jelentette be vasárnap az olasz kikötőváros rendőrsége.

Raffaele Amato a nápolyi maffián, a camorrán belül a Scampia klán szakadár csoportjának volt a vezetője, embereivel a kikötőváros északi kerületeinek és körzetének kábítószer-kereskedelmét ellenőrizte, miután öt évvel ezelőtt sikeresen szakított - véres belharcok eredményeként - a korábban itt uralkodó Ciro Di Lauro klánnal.

A 44 éves Amato először öt évvel ezelőtt menekült el Spanyolországba, azt követően, hogy az olasz rendőrség 2004 karácsonya előtt nagyszabású razziája során 67 bűnözőt gyűjtött be.

A maffiavezér később visszatért Olaszországba, ahol 2005-ben letartóztatták, ugyancsak bűnszövetkezetben elkövetett gyilkosság és kábítószer-kereskedelem vádjával. Ugyanakkor a bíróság később kénytelen volt szabadlábra helyezni, mivel előzetes letartóztatásának törvényes ideje lejárt. Ezt követően az olasz rendőrök már nyomát vesztették.