Afgán frontvonal: rózsaszín alsóban és strandpapucsban szembeszállni a tálibokkal

Infostart
2009. május 17. 08:30
Szabályosnak éppen nem mondható egyenruhában indult harcba Afganisztánban az az amerikai katona, akinek a riadó után nem igazán volt ideje rendesen felöltözni.

Harcolni a tálibok ellen rózsaszín alsónadrágban, piros pólóban és strandpapucsban is lehet - legalábbis ezt bizonyította be egy amerikai katona Afganisztánban. Zachary Boyd ugyanis éppen aludt, amikor tűzharc tört ki alakulata és a hegyekben bujkáló tálib harcosok között, de felriadva álmából csak arra volt ideje, hogy felvegye fegyverét, sisakját és golyóálló mellényét.

Az I Love New York feliratú alsónadrágban harcoló katonát egy fotós kapta lencsevégre, a kép pedig a New York Times címoldalára került. "Miután megláttam a fotót, öt percig megállás nélkül nevettem" - nyilatkozta egy texasi rádióállomásnak a 19 éves fiú apja, aki azt is elmondta, fia felhívta édesanyját, hogy figyelmeztesse, a kép megjelenik a sajtóban.

Boyd a szeptember 11-ei terrortámadások miatt döntött úgy, hogy a középiskola elvégzése után az amerikai hadsereg katonája lesz.