Hivatalosan is recesszióba süllyedt Franciaország

Infostart
2009. május 15. 13:45
Franciaország immár hivatalosan is recesszióban van, az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis immár két egymást követő negyedévben regisztrálták a bruttó nemzeti össztermék visszaesését. A pénteken közzétett adatok szerint 2008. utolsó negyedévében a visszaesés a várt egy százalék helyett 1,5 százalékos volt, és a folyamat az idei első negyedévben is folytatódott: az első három hónapban a GDP további 1,2 százalékos zsugorodását mérték.

A bejelentés nem érte váratlanul a francia közvéleményt, a Fillon-kormány ugyanis a hét eleje óta különböző formában ugyan, de folyamatosan azt kommunikálta, hogy a gazdasági mutatók lényegesen rosszabbak, mint amire korábban számítottak.

A gazdasági miniszter pénteken nyíltan beismerte, hogy a nemzeti össztermék a kormány által várt 1,5 százalék helyett idén éves szinten várhatóan 3 százalékkal esik vissza, a francia miniszterelnök pedig egy lapinterjúban azt mondta: 2009 "fekete év lesz" Franciaország számára úgy a gazdasági növekedés, mint a munkanélküliségi mutatók szempontjából.

François Fillon ugyanakkor úgy vélte: mindezzel együtt az ország, sajátos gazdasági modelljének köszönhetően, a többi nyugat-európai államhoz képest sikeresebben fogja átvészelni a gazdasági válságot, és hangsúlyozta: továbbra sem terveznek adóemelést. A köztársasági hivatal szakértői szerint az idén ugyan nem várható pozitív fordulat a gazdaságban, a romlás azonban az év közepétől lassulni fog.

Verik a rendőröket

A statisztikai hivatal adatai mindenesetre azt mutatják, hogy az első negyedévben a belső kereslet 0,4 százalékkal, az export pedig 6 százalékkal esett vissza, a munkaügyi minisztérium ugyancsak pénteken közzétett előzetes jelentése szerint pedig az idei első negyedévben megszűnt munkahelyek száma több, mint amit 2008. egészében regisztráltak, és közelíti a 140 ezret.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy egy a párizsi rendőrség által kiadott friss jelentés szerint az elmúlt négy hónapban ugrásszerűen megnőtt a valamilyen társadalmi követelést megfogalmazó tüntetések száma a francia fővárosban.

A rendőrök szerint a jelenség egyértelműen a gazdasági válsággal hozható összefüggésbe. A demonstrálók száma összességében 80 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, és a résztvevők a korábbinál lényegesen gyakrabban estek neki a rendőröknek: az év eleje óta ezekben az összecsapásokban összesen 92 rendőr sérült meg, ötször több, mint egy évvel korábban.

Beszédes adat az is, hogy az összecsapásokat követően a rendőrök több mint 1200 személyt állítottak elő, csaknem háromszor többet, mint az előző év azonos időszakában.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást