Nem tudtak a legfelső vezetők a megvesztegetésről?

Infostart
2009. május 6. 12:32
A Siemens konszern után most egy másik nagy német cég, a főleg gépjárműveket és autóbuszokat gyártó MAN irodáiban rendelt el házkutatást a müncheni államügyész, miután nagyértékű megvesztegetés gyanúja merült fel.

Az államügyészség utasítására a rendőrség nyomozói az MAN közel 40 németországi telephelyén, valamint három magánszemély lakásán tartottak házkutatást. Az adóhivataltól származó értesülések alapján felmerült ugyanis a kiterjedt megvesztegetés alapos gyanúja.

2002 és 2005 között a cég középszintű vezetői több millió euró csúszópénzt fizettek ki jutalék címén Németországon kívül, de csaknem egymilliót az országon belül is, hogy a közvetítők tegyenek meg mindent az MAN gépjárműinek megvásárlása, illetve a versenytársak ajánlatainak háttérbe szorítása érdekében.

Eddig nem közölték, hogy mely országok érintettek a botrányban. Az MAN vezetősége a házkutatást követően azt hangoztatta, hogy a legmesszebbmenőkig együttműködik a hatóságokkal az ügy maradéktalan felderítésében, ugyanakkor utalt arra, hogy a cég alkalmazottainak tilos bármilyen megvesztegetési kísérletben való részvétel.

Jól értesült források szerint úgy tűnik, hogy a Siemensszel ellentétben a MAN legmagasabb rangú vezetői nem érintettek a botrányban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást