Németország tíz guantanamói foglyot fogad be

InfoRádió / MTI
2009. május 4. 11:43
Mintegy tíz guantanamói foglyot kellene befogadnia Németországnak - értesült kormányforrásokból a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív német újság hétfőn arról számolt be, hogy az erre vonatkozó hivatalos kérést Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter terjesztette elő elmúlt heti berlini tárgyalásai során. A lapnak mind a belügy-, mind a külügyminisztérium megerősítette az erre vonatkozó értesülést.

A guantanamói tábor korábban terrorista bűncselekmények vádjával elítélt foglyainak befogadása erősen megosztotta a német politikát, a közvélemény pedig élesen ellenzi azt. A politikusok közül mindenekelőtt a szociáldemokrata Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter kardoskodott az amerikai kérés teljesítése mellett, míg a konzervatív Wolfgang Scha:uble belügyminiszter fenntartásait hangoztatta. Elsősorban konzervatív körökben úgy foglaltak állást, hogy az Egyesült Államokat terheli a felelősség a guantanamói fogolytábor fenntartásáért, ezért a következményekkel is Washingtonnak kellene számolnia.

A washingtoni miniszter több más európai országot is felkeresett, s mindenütt hasonló kéréseket terjesztett elő. Erre vonatkozóan azonban a Frankfurter Allgemeine Zeitung sem országnevet, sem számot nem említett.

Barack Obama amerikai elnök nem sokkal hivatalba lépését követően jelentette be a guantanamói fogolytábor bezárását. Az elnök azzal a kéréssel fordult a szövetségesekhez, hogy közreműködjenek olyan foglyok befogadásában, akik különböző okokból nem térhetnek vissza saját országukba. A lap által idézett német források szerint ötven ilyen fogolyról van szó, s közülük körülbelül tízet kellene befogadnia Németországnak.