Zavargások Berlinben a munka ünnepén

Infostart
2009. május 1. 11:46
Németországban idén is zavargásokkal kezdődött a munka ünnepe. Berlinben és Hamburgban főleg anarchista fiatalokból álló csoportok csaptak össze a karhatalmi erőkkel, azonban a rendőrség szerint az idei rendzavarások - eddig legalábbis - messze elmaradnak a tavalyi véres kilengések mögött. Ebben alighanem döntő szerepet játszik, hogy az ünnep előtt a hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be.

Csupán Berlinben 5 ezer rendőr állt készültségben a kilengések megakadályozására. Mégis a város keleti felében lévő Friedrichshainban egy békésnek induló felvonulás véres zavargássá fajult miután több mint 200, jórészt fejkendővel maszkírozott fiatal anarchista rátámadt a közelben álló rendőrökre, majd palackokkal dobálta meg az elhaladó villamost.

Miután a karhatalmi erők megpróbálták lecsendesíteni őket, törni-zúzni kezdtek, betörtek kirakatokat és csaknem tíz autót is felgyújtottak. Az összecsapásban közel 30 rendőr és több tüntető is részben súlyos sérüléseket szenvedett. A karhatalmi erők 84 fiatalt őrízetbe vettek.

A rendőrség szóvivője ennek ellenére megkönnyebbüléssel nyilatkozott arról, hogy a zavargások - a korábbi évekkel ellentétben - nem terjedtek át más városrészekre. A hatósági zsargon valpurgisz éjnek nevezi az április 30-ról május elsejére virradó éjszakát, ugyanis ezekben az órákban az újraegyesített Berlinben rendszeresen véres kilengések robbantak ki a múltban. Alighanem ebből tanulva - nemcsak Berlinben, hanem több más nagyvárosban is - rendkívüli készültségbe helyezték a karhatalmi erőket.

Hamburgban mégis csak a vízágyuk felvonultatása vetett véget a véresnek ígérkező kilengésnek, amelyben egy alig száz főböl álló, azonban mindenre elszánt csoport vett részt. Előbb szeméttartókat gyújtottak fel, majd megrohamoztak egy bankot, amire a rendőrség megpróbálta szétoszlatni a zavargókat. A főleg fiatalokból álló csoport kövekkel és palackokkal támadt a rendőrökre. Az összetűzésben négy rendőr sérült meg.

A hamburgi negyedbe csak a hajnali órákra tért vissza a nyugalom. A május elsejei hivatalos felvonulások - amelyeket a szakszervezetek politikusok részvételével rendeznek - eddig békésen zajlanak.

 

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást