Az amerikai kormány nem indít eljárást a terroristagyanús személyekkel szemben kínzásos vallatási módszereket alkalmazó CIA-ügynökök ellen - jelentette be Eric Holder igazságügy-miniszter. A politikus ezt azzal indokolta, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség érintett alkalmazottai tettük elkövetésekor a Bush-kormányzat igazságügyi állásfoglalása értelmében jogszerűen jártak el.
A CIA eddig három, kiemelten veszélyesnek tekintett terroristagyanús személy kapcsán ismerte be, hogy a vízbefojtást szimuláló, fullasztásos vallatási módszert alkalmaztak 2002-ben és 2003-ban, az akkori Fehér Ház és igazságügy-minisztérium engedélyével.
Barack Obama kormányának több tagja egyértelműen kínzásnak minősítette az ilyen eljárásokat. A CIA új igazgatója szintén kegyetlennek nevezte a kínzásos vallatási technikákat, de azt mondta: nem bocsátja el azokat akiknek közük volt az elkövetésükhöz, mert nem a tisztogatás a feladata.