Mégsem Ratko Mladicot fogták el Kenyában

InfoRádió / MTI
2009. március 27. 11:55
A B92 belgrádi rádió internetes honlapja szerint nem Ratko Mladicot és nem is Goran Hadzic egykori horvátországi szerb vezetőt fogták el a kenyai rendőrök egy luxusüdülőhelyen. A hatóság elküldte férfi ujjlenyomatait az Interpolnak - adta hírül az AP.

Õrizetbe vettek Kenyában egy férfit, akit a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények elkövetése miatt köröznek - közölték pénteken nyugati hírügynökségek helyi rendőrségi források alapján.

A B92 belgrádi rádió internetes honlapján azt közölte, hogy a letartóztatott férfi nem Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok, s nem is a másik hágai szökevény, Goran Hadzic egykori horvátországi szerb vezető, hanem egy olyan személy, aki gyaníthatóan a Nemzetközi Törvényszéken folyó vizsgálattal hozható összefüggésbe.

A férfi a volt Jugoszláviából származik, német állampolgár és 12 éve él Kenyában - tudta meg a B92.

A Javno című horvát internetes portál azt is tudni véli, hogy a rab azonos a zágrábi születésű Igor Mejanski. A 63 éves férfi, aki azonban nem is járt Horvátországban a háború idején.

A férfi, akit civil ruhás rendőrök csütörtökön vettek őrizetbe, vízisport-vállalkozást vezet egy luxushotelben.

A 67 éves Mladicot népirtással, háborús és emberiesség ellenes bűnökkel vádolják. A gyanú szerint ő tervelte ki az 1995-ös szrebrenyicai mészárlást, amelynek során a szerb erők 8 ezer muzulmánt gyilkoltak meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Nándor tudósítása Újvidékrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást