A tavalyi harmadik hely után ismét Bill Gates a világ leggazdagabb embere. A pénzügyi krízis a Microsoft alapítót is elérte, mivel 18 milliárd dollárt veszített tavaly, de 40 milliárdjával így is a Forbes listájának élén áll. Az amerikai pénzügyi magazin megemlíti, hogy Bill Gates idén 3,8 milliárd dollárt szán jótékonykodásra.
A második helyre csúszott vissza a tavalyi első Warren Buffett. A 77 éves amerikai befektető 25 milliárd dollárt veszített az elmúlt 12 hónapban, így 37 milliárdja maradt. A Berkshire Hathaway biztosító és holdingtársaság részvényeinek értéke 45 százalékot esett tavaly márciushoz képest.
A Forbes listájának harmadik helyét Carlos Slim Helu távközlésben utazó mexikói mágnás foglalja el 35 milliárd dollárral, bár ő is 25 milliárdot bukott tavalyhoz képest.
A magazin kiemeli, hogy a milliárdosok száma 1125-ről 793-ra csökkent, és a listán szereplő gazdagok együttes vagyona 4,4 billióról 2,4 billió dollárra zuhant.
Mindössze 44-en növelték vagyonukat az előző évhez képest, az első 20 helyezettből pedig ez csak Michael Bloombergnek, New York polgármesterének sikerült.
A lista első 20 helyéből tízet amerikaiak foglalnak el. A teljes listán a tavalyi 87 után idán 32 orosz található. A leggazdagabb nő továbbra is a francia Liliane Bettencourt, a L'Oréal vezetője 13,4 milliárd dolláros vagyonával.