Kaliforniában 20 ezer embert rúg ki a Terminátor

Infostart
2009. február 17. 16:17
Egyetlen szavazaton múlott, hogy Kalifornia szövetségi államnak nincs költségvetése. Emiatt az Egyesült Államok nyugati partján fekvő terület kormányzója rákényszerült, hogy korábbi filmszerepeit idézve, Terminátorként lépjen fel. Arnold Schwarzenegger ugyanis azzal szembesül, hogy büdzsé leszavazása miatt el kell bocsátania 20 ezer közalkalmazottat.

Miután a kaliforniai szenátusnak nem sikerült elfogadni az állami költségvetést, kedden arra ébredtek az Arany Államnak is nevezett vidék lakosai, hogy sokuknak megszűnik a munkahelye. 20 ezer közalkalmazottat bocsátanak el, emellett leállítják a középítkezéseket, amely az építőipari cégeknél is felmondásokhoz vezethet. A szenátus egyik demokrata tagja "hihetetlen katasztrófáról" beszélt.

A testület elnöke hosszú huzavona után hétfőn bocsátotta szavazásra a költségvetési tervezetet, annak tudatában, hogy azt leszavazhatják. A kisebbségi republikánusok már előre jelezték: nem hajlandók elfogadni, hogy a büdzsé az adók növeléséről rendelkezzen. Szerintük a demokraták éveken át pazarolták a pénzt és ezt kezelnék adóemeléssel. Darell Steinberg szenátusi elnök azzal fenyegette meg kollégáit: addig nem mehetnek haza, amíg nem szavaztak, ezért jobb, ha hozzák magukkal a fogkeféjüket is.

A törvényjavaslat végül egyetlen republikánus ellenszavazaton bukott el. Ezt megelőzően Arnold Schwarzeneggel kormányzó az állam főbb politikai vezetőivel együtt még azt hitte, átmegy a kompromisszumos költségvetés. A kaliforniai alsóházban kétharmados támogatottsága volt, a hétvégi huzavona ellenére azonban a Szenátusban nem sikerült meggyőzni az ellenzőket.

A terv értelmében 15 milliárd dollárral visszafognák az állami programokat, és közel ekkora mértékben "ideiglenes" adóemelést vezetnének be. Ezenkívül 11 és fél milliárd dollárnyi kölcsönt venne fel Kalifornia (összehasonlításul: Magyarország 15 és félmilliárdos hitelt kapott a Nemzetközi Valutaalaptól). A patthelyzet miatt Schwarzenegger arra kényszerült, hogy megkezdje a közalkalmazottak egy részének elbocsátását. A kormányzó pénteken még ellenállt a nyomásnak, abban a reményben, hogy a hétvégén sikerül tető alá hozni az alkut, hétfőre azonban világossá vált: az amúgy gazdag Kaliforniának nem lesz költségvetése.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást