Uniós csomag: az elvekben már megegyeztek

InfoRádió / MTI
2008. december 12. 06:10
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői a pénzügyi válság miatt szükségessé vált gazdaságélénkítési program alapelveiről. Az unió klímacsomagjáról ugyanakkor éjfél után is tartottak a tárgyalások az Európai Unió soros francia elnöksége és a magyar küldöttség között.

Werner Faymann osztrák kancellár elmondta, hogy elvi szinten megegyezés született az összesített uniós GDP 1,5 százalékos, 200 milliárd eurós intézkedési csomagról, de ennek részleteit pénteken véglegesítik.

Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő azt mondta: a tagállamok kitartanak az éghajlatváltozás elleni védekezésre kidolgozott célok mellett. A korábban a klímacsomagot bíráló Donald Tusk lengyel és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök csütörtök este egyaránt úgy nyilatkozott: jelentős haladást értek el a tárgyalásokon.

Magyarország számára ugyanakkor nem fogadható el az Európai Bizottság javaslata, amely szerint 2020-ig 20 százalékkal csökkentenék a kibocsátást, 20 százalékra emelnék a megújuló energia részarányát, valamint 20 százalékkal visszafognák az energiafelhasználást.