Naponta ötször kerül veszélyes közelségbe egymáshoz két repülőgép

Infostart
2008. december 10. 13:15
Naponta átlagosan öt alkalommal fenyeget az a veszély, hogy utasszállító repülőgépek ütköznek össze Németország légterében. Ilyen esetben működésbe lép a repülőgépeken lévő vészjelző berendezés, amely gyakorlati segítséget nyújt a pilótáknak a szerencsétlenség megelőzésében.

2002 júliusában a Boden-tó felett összeütközött két utasszállítógép, és a szerencsétlenség 71 emberéletet követelt. A braunschweigi Műszaki Egyetem azóta különös figyelmet szentel a német légtér biztonságának.

Egy most közétett tanulmányában azonban megkongatta a vészharangot, ugyanis kiderült, hogy utasszállító repülőgépek naponta átlagosan öt alkalommal annyira megközelítik egymást, hogy ez riadót vált ki a vészjelző berendezésekben.

Ezt követően még legalább 15 másodperc áll a pilóták rendelkezésére, hogy elkerüljék a fenyegető katasztrófát. Ebben kulcsfontosságú szerep hárul a vészjelző berendezés útmutatására, azonban a braunschweigi egyetem tanulmánya utalt arra is, hogy átlagosan minden hetedik pilóta elveszíti a lélekjelenlétét, és inkább a légiirányítók tanácsára hallgat, holott ez csak általános iránymutatásra korlátozódik.

Nem egyszer előfordul az is, hogy a pilóták a gép repülési szintjének csökkentésébe, vagy emelésébe kezdnek, annak ellenére, hogy a vészjelző berendezés egyértelműen a repülési magasság fenntartását sugallja.

A légi irányítás és a vészjelző berendezés utasításai közti ellentét okozta 2002 nyarán a német légiforgalom történetében egyik legsúlyosabb balesetét is a Boden-tó melletti Überlingen község térségében.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást