Ön dönt: telefonál vagy vezet

Infostart
2008. november 28. 12:33
A vezetés közbeni mobilozás teljes betiltását követelik francia szakértők, miután különböző kutatási eredményekből kiderült: az alkoholfogyasztás, a gyorshajtás és a biztonsági öv használatának mellőzése után ez okozza a legtöbb halálos közlekedési balesetet Franciaországban.

A közúti közlekedés biztonságát figyelő tárcaközi bizottság azt szeretné elérni, hogy a kormány akkor is büntesse a mobiltelefonálást, ha a gépkocsivezető kihangosítót használ. A szakemberek egy ausztráliai és egy amerikai kutatás eredményére hivatkoznak. Az első kimutatta, hogy vezetés közbeni, kézben tartott készülékkel való mobilozás esetén a baleset valószínűsége ötszörösére, kihangosítás mellett négyszeresére növekszik. A Pittsburgh-i egyetem kutatói pedig önkéntesek részvételével arra a következtetésre jutottak, hogy több mint 30 százalékkal csökken a vezetésre fordított figyelme annak az autósnak, aki kihangosított telefonon beszél.

A tárcaközi bizottság saját felméréseire hivatkozva azt állítja: a használat módjától függetlenül, tavaly a közúti balesetek 8 százaléka a mobiltelefonok miatt történt, és összesen 270 személy vesztette életét. A testület kezdeményezésre november 30 és december 21-e között országos felvilágosító kampány indul "Vezet vagy telefonál: döntenie kell" szlogennel.

A vezetés közbeni, kézben tartott mobilozást jelenleg a francia törvények 35 eurós, több mint kilencezer forintos bírsággal és két pont megvonásával büntetik, de a tárcaközi bizottság tagjai szerint a kormánynak tovább kell szigorítania a szabályokat, annál is inkább, mivel szerintük a társadalom jelentős része támogatna egy ilyen döntést.

A kérdésről legutóbb 2006-ban végeztek közvélemény-kutatást, és akkor a megkérdezettek kétharmada úgy vélte, jó döntés lenne a vezetés közbeni mobilozás teljes betiltása. A testület tagjai szerint a készülék használata miatt azóta történt, olykor az országos média figyelmét is felkeltő balesetek valószínűleg tovább erősítették ezt a véleményt. Legutóbb néhány hónapja, egy nyugat-franciaországi kisvárosban történt esemény rázta meg a közvéleményt, amikor egy sms-ező 20 éves nő halálra gázolt egy 3 éves kisfiút, aki az édesapja mellett sétált.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást