Az ázsiai-csendes-óceáni térség adja a világ lakosságának közel felét és gazdasági teljesítményének több mint felét, ráadásul az APEC-csoport tagja az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Kína és Oroszország is. Így nem egy jelentéktelen szervezet vezetői mondták azt, hogy másfél éven belül véget érhet a világot gúzsba kötő pénzügyi és gazdasági válság.
A perui házigazdák tiszteletére ponchót viselő George Bush amerikai elnök és 20 másik vezető jelentések szerint Alan Garcia perui elnök nyomására megváltoztatta a tervezett kommüniké szövegét, hogy az optimistább hangvételű legyen. De ez jogos is volt, fejtegette Garcia, mert a jelenlegi válság nagyrészt a bizalmatlanság terméke, a politikai vezetőknek pedig meg kell nyugtatniuk a befektetőket és a piacokat.
Alig ismertette viszont Garcia ponchót viselői kollégái körében mindezt a médiával, a résztvevők máris igyekeztek pontosítani. "Korai még időpontokról beszélni" - jegyezte meg Stephen Harper kanadai miniszterelnök. Felipe Calderon mexikói elnök pedig azt mondta: a dátum csak becslés.
Bush elnök szóvivője viszont optimista volt: már pár hónapon belül látni lehet majd a válságkezelés pozitív eredményét - hangoztatta.
A protokollon kívül a találkozó hozadéka lehet, hogy a csúcs a világkereskedelmi tárgyalások eredményes lezárására sarkallta a feleket. Elemzők szerint az APEC-csoport, amelynek fejlett és fejlődő országok is a tagjai, erősen hajlik arra, hogy az év végi határidőre megállapodás szülessen az eddig tetszhalott világkereskedelmi tárgyalásokon.
A hétfői, limai APEC-csúcs volt egyben George Bush utolsó, előre betervezett külföldi útja. A távozó amerikai elnök kimért hangulatú találkozót tartott Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel, aki a korábbinál bizakodóbban nyilatkozott Bush utódjáról, Barack Obamáról. "Neki nincs kőbe vésett, végleges elképzelés" az amerikai rakétavédelmi tervről, ami bizakodásra ad okot - mondta a leendő elnökről Medvegyev.