A szlovákiai magyar kisebbség átlagon felüli jogokat élvez európai viszonylatban - jelentette ki egy tévés vitaműsorban Robert Fico szlovák kormányfő azt követően, hogy Révkomáromban, előző hét szombaton Gyurcsány Ferenccel találkozott.
Sorozatunk első részéből kiderült, Szlovákia nem ismeri el a kollektív jogokat, alig tart fönn nemzetiségi intézményeket és kisebbségi törvénye sincsen. Bemutattuk a finnországi svédek által élvezett, egyedülállóan széles személyi és területi jogokat. Arrafelé külön svéd zászlóalj működik a hadseregben, a teljes svéd oktatási rendszert a finn állam tartja fenn, és mindenkinek kötelező svédül tanulnia - a svédeknek pedig finnül.
A második részben bemutattuk a különböző európai autonómiamodelleket, választ adva számos, gyakran elhangzó, autonómiaellenes szlovák kifogásra. Most azt vizsgáljuk, vajon hazánk hogyan védi kisebbségeit, nemzetiségeit.
Egyedülálló magyar szabályozás
A magyar alkotmány viszont kimondja, hogy "a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők. A Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket a közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát. A Magyar Köztársaság törvényei az ország területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét biztosítják", azok "helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre", a jogaikról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Jogaik érvényesülését országgyűlési biztos felügyeli. Az kisebbségekről szóló 1993. LXXVII. törvény a nemzetiségekkel folytatott tárgyalások során született meg, és egy-egy kisebb nézeteltérést leszámítva egyetértésükkel fogadta el az Országgyűlés. Ez 2005-ig lényegében érintetlenül maradt, ekkor a korábbi nemzetiségi választásokon történt visszaélések miatt és a felgyülemlett tapasztalatok alapján több ponton is módosították. A hazai szakírók szerint a törvény Európa egyik legkiemelkedőbb kisebbségvédelmi törvénye.
Magyarország 1995-ben az elsők közt ratifikálta az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményét és a nyelvi chartát. Az alkotmány pedig közösségi, kollektív jogokat is meghatároz, ami azért is figyelemre méltó, mert azokat a nemzetközi jog jelenleg nem ismeri el.
A törvény 13 kisebbséget sorol fel, de ezer fő bármikor kezdeményezheti más kisebbségek törvénybe iktatását az Országos Választási Bizottságnál, erről azonban az köteles kikérni az MTA véleményét.
A kisebbségek választhatnak helyi, megyei és országos önkormányzatot, Budapesten fővárosit és kerületit - elektori rendszerben. Megyeit kötelező választani, ha a megyében legalább tíz kisebbségi önkormányzat van, országosat, ha legalább négy települési kisebbségi önkormányzat működik országszerte. Ez a nemzetközi jogban egyedülálló megoldás a területileg szétszórt közösségek kollektív jogainak érvényesítésére.
Helyi szinten ötfős települési kisebbségi önkormányzatot lehet választani, ha legalább harmincan szerepelnek a kisebbségi választói névjegyzékben, és legalább öt jelölt van. Ezek a települési kisebbségi önkormányzatok létrehozhatnak társulásokat. Ha nem sikerül megválasztani a helyi kisebbségi önkormányzatot, választható javadalmazás nélküli szószóló. Nyolc jelentkező esetén az iskolákban anyanyelvi osztályt kell indítani.
Az országos kisebbségi önkormányzatok átvehetnek oktatási és kulturális intézményeket - ha egy ilyen intézmény kizárólag kisebbségi feladatot lát el, kérésükre a helyi önkormányzatoknak kötelessége is azok átadása.Mindenhol használhatják anyanyelvüket
A törvény nem zárja ki a többes identitást, elismeri a jogot az anyaországgal való kapcsolattartásra, a nemzetközi kapcsolatok építésére. A közszolgálati média sugároz kisebbségi, nemzetiségi műsorokat, a kisebbségiek használhatják anyanyelvüket az Országgyűlésben, a közigazgatás minden területén, az igazságszolgáltatásban is. A kisebbségi önkormányzat indokolt igénye esetén a helyi önkormányzatoknál vezethetik a jegyzőkönyveket anyanyelvükön, a rendeleteket, nyomtatványokat, a települések, utcák, intézmények neveit föl kell tüntetni az abban lakó kisebbségek nyelvén is.
Az önkormányzatok normatív állami támogatást kapnak az egyházakra vonatkozó szabályozással azonos módon. Helyi szinten az önkormányzatnak kötelessége ingyen ingatlant bocsátani a kisebbségi önkormányzat rendelkezésére.
Az egyetlen igazán neuralgikus pont, amire nem született megoldás, az a kisebbségek parlamenti képviselete, amely folyamatosan napirenden van, és alkotmánybírósági határozat is kötelezte már az Országgyűlést a kérdés megoldására.
A kisebbségekről szóló törvény leszögezi, hogy az - az európai gyakorlattal összhangban - nem vonatkozik a menekültekre, bevándorlókra, a letelepedett külföldi állampolgárokra és a hontalanokra.
Mindebből kitűnik, hogy a külön etnikai tömböket nem alkotó, a 2001-es népszámlálás szerint a magyarországi összlakosság 3,2 százalékát kitevő 213 ezer kisebbségi, nemzetiségi polgártársunk szélesebb autonómiát élvez, mint a félmilliós felvidéki magyarság.
Korábban éppen fordítva történt
A kollektív jogok nem örvendenek széleskörű támogatásnak a nemzetközi jogban és Európában sem. A történelmi Magyarország területéből részesedett államok pedig mindenáron ragaszkodnak a francia típusú államnemzet eszméjéhez, amiből csak az egyéni jogok elismerése következik. Érdekes módon a csehszlovákiai kisebbségeket, elsősorban a németet és a magyart kollektív bűnökkel vádoló Benes-dekrétumok mégis mindmáig érvényesek Csehországban és Szlovákiában.
Nem árulunk el nagy titkot, ha azt állítjuk, ezen országoknak születésük körülményei miatt is érdekében áll ez a szemlélet, és elsősorban - főleg Koszovó példája nyomán - a magyarság általuk feltételezett szeparatista törekvéseitől, elszakadásától félnek. A kollektív jogok ugyanis fontos szerepet játszottak az ő nemzetté válásukban, elszakadásukban is. Õk is tapasztalták, hogy a kisebbségi identitást csak csoportban lehet megélni.
Az 1865-68-as országgyűlésen elfogadott, Báró Eötvös József-féle "nemzetiségi egyenjogúságról" szóló törvény csak az egyéni jogokat és az azokból fakadó kulturális-intézményi autonómiát ismerte el. Eszerint az ország államnyelve a magyar, de a törvényeket a nemzetiségek nyelvén is ki kell hirdetni, továbbá az élet számos területén a bíróságoktól az anyakönyvekig és az egyházakig biztosította az anyanyelv használatát. Az akkori Európában már ez is úttörő szemlélet volt.
A nemzetiségeknek azonban ez már nem volt elég. 1861-ben a szerbek karlócai nemzetgyűléséhez hasonlóan a szlovákok turócszentmártoni nemzetgyűlése is területi autonómiát igényelt magának. Az említett országgyűlés nemzetiségi képviselői pedig tiltakoztak a törvény ellen, és kollektív jogokat követeltek maguknak.
Szerző: Szilvay Gergely