Máris szembesült az örökségével Barack Obama

Infostart
2008. november 6. 10:15
A frissen elnökké választott Barack Obama máris szembesült egy külpolitikai kihívással. Miközben az Egyesült Államokban a megválasztását ünnepelték, kiderült, hogy Afganisztánban ismét több tucat civil halt meg egy koalíciós bombázásban. Hamid Karzai elnök azonnali fellépést követelt Obamától - bár a demokrata politikus január végéig még nem is látja el az elnökséget.

Egy esküvő 37 vendége - köztük 23 gyermek és 10 nő - halt meg az amerikai légierő egyik újabb félresikerült támadásában, Afganisztánban - állítja az afgán elnök. Hamid Karzai máris az újonnan elnökké választott Barack Obamától követelte, hogy állítsa le a civilek halálával járó akciókat.

Obama még két és fél hónapig csak megválasztott elnök, sőt szigorúan véve még az sem, mert a választók voksai alapján szavazatukat leadó - és az elnökválasztás végeredményét szentesítő - elektorok csak néhány hét múlva ülnek össze.

Jelentések szerint a tragédiával járó légitámadás a déli Kandahár tartományban történt. A szemtanúk a környéken szétszóródott emberi maradványokat és elpusztult jószágot láttak. A menyasszony apja azt mondta az AP-nek, hogy a tálibok és az amerikai csapatok a színhelytől nem egészen egy kilométerre csaptak össze, de a militánsok a házához közeli szőlőben kerestek menedéket.

Ezután jött a légitámadás, amely lerombolta az épületkomplexumot és 37 ember halálát okozta. Az örömapa szerint a másnap érkező amerikaiak azzal vádolták a falusiakat, hogy tálibokat rejtegetnek. Amikor azonban látták, hogy a halottak polgári személyek, megengedték, hogy eltemessék őket.

Gratuláció és követelés

Karzai elnök arra használta fel sajtótájékoztatóját, hogy a Barack Obamához intézett gratulációval együtt követelje a civil áldozatok elkerülését. Karzai közölte: reméli, hogy a választás eredménye békét hoz Afganisztánba, és bátornak nevezte az amerikai népet, amiért Obamát választotta.

"Első követelésen viszont az új amerikai elnökhöz az, hogy akadályozza meg a civilek halálát" - mondta. Három hónappal ezelőtt 90 polgári lakos halt meg egy amerikai légicsapásban. Az amerikai erők 33 halottat ismertek el.

Egy újabb incidens súlyosan befolyásolná az amerikai-afgán viszonyt, különösen, hogy Obama szerint Irak helyett Afganisztánra kellett volna összpontosítani a terror elleni háborúban. A megválasztott elnök nem titkolt célja, hogy több erőt vessen be Afganisztánban, és nagyobb szerepvállalásra kérje szövetségeseit.

Az amerikai hadsereg közölte: vizsgálatot indít az ügyben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást