Nem találja a rendőrség a szurkolói erőszakot igazoló felvételt

Infostart
2008. november 5. 12:00
A szlovák rendőrség egyelőre nem rendelkezik olyan felvételekkel, melyek igazolnák a dunaszerdahelyi kemény közbeavatkozás jogosságát - állítja a pozsonyi Sme című napilap.

Az egyik legnagyobb példányszámú szlovák napilap, a SME címlapján ad hírt arról, hogy a belügyminisztérium még keresi azt a felvételt, amely igazolná, hogy a rendőrök durva fellépését a szurkolók támadása váltotta ki.

Bár az országos rendőrfőkapitány és helyettese többször is azt állították, birtokukban vannak az ilyen felvételek, eddig még sehol nem mutatták be ezeket. A belügyminiszter szóvivője nyilatkozata szerint még keresik azt a felvételt, mely egyértelműen igazolná, mi történt a rendőri akció előtt.

A rendőrség azt állítja, hogy több mint 8 órás filmanyaggal rendelkeznek a dunaszerdahelyi stadionban történtekről, ezeknek az elemzése még folyik. A parlament védelmi bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter a felvételekkel bizonygatta, hogy jogos volt a rendőrségi akció - ám az MKP jelenlevő képviselője szerint nem tudott egyértelmű bizonyítékokat felmutatni.

Robert Kalinak miniszter a mentőszolgálat egyik tagjának vallomására hivatkozott, mely szerint a hazai szurkolók káromkodtak és szidalmazták a rendőröket. A tanú azt is látta, hogy a kopaszra borotvált hazai szurkolók ráütöttek a rohamrendőrök sisakjára.

Erről felvételt is készített a rendőrség, az azonban nem derül ki, hogy mindez a támadás előtt vagy után történt-e. A SME jegyzetírója szerint a legnagyobb gondot a rendőrség nem professzionális vezetése jelenti.

A rendőrség már két éve bukdácsol botrányról botrányra, a politikusok azonban ezt mazochista módon eltűrik, mintha nem is kívánnák, hogy a rendőrségnek szakmai irányítása legyen. - szögezi le a pozsonyi SME.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást