Kemény munka vár Barack Obamára

Infostart
2008. november 5. 09:49
Nemcsak a gazdasági válsággal kell megküzdeni az újonnan megválasztott amerikai elnöknek, hanem komoly külpolitikai kérdésekben is bizonyítania kell - nemcsak Amerikának, hanem a világnak is. Irak, Afganisztán, Közel-Kelet, Pakisztán, Afrika - csak hogy a legégetőbb ügyeket említsük.

Nem könnyű örökséget vesz át Barack Obama elődjétől, George Bushtól. Az Egyesült Államok 44. elnökétől, aki elsöprő győzelemmel utasította maga mögé republikánus riválisát, John McCaint, számos kérdés tisztázását várják nemcsak Amerikában, hanem külföldön is.

Két, még most is zajló háború és Amerika egyeduralmának megkérdőjelezése - ez az a két legégetőbb probléma, amelynek megoldásához Obamának már a megválasztása utáni napon neki kell látnia. Ráadásul úgy, hogy Amerika a vietnami háború óta a legnagyobb veszteséget szenvedte el katonai értelemben és presztízsben is.

Az egész világ azt várja Obamától, hogy tartsa be kampányszlogenjét, és hozzon változást. Ám a vele szembeni várakozások olyan nagyok, hogy szinte lehetetlenség azokat teljesíteni.

Irán és Észak-Korea

Amíg az Egyesült Államok Irakban harcolt, a szomszédos Irán a régió egyik erős államává nőtte ki magát. A Bush-kormányzat folyamatosan hangoztatta, hogy Teherán nukleáris programja nem békés célokat szolgál, az urániumot pedig atomfegyver előállításához dúsítják a nukleáris létesítményekben.

Az amerikai sajtó többször cikkezett arról, hogy Bush katonai akció megindítását tervezi Irán ellen, ám Obama megválasztásával ez nyilvánvalóan lekerül a napirendről. A demokrata politikus ugyanis többször is hangoztatta, hogy a tárgyalásos diplomácia híve, és akár az iráni elnökkel is egy asztalhoz ülne. Ha az új elnöknek sikerül stabilitást hoznia Iránba, akkor Afganisztánban és Irakban is megnyugodhatna a politikai légkör.

Észak-Korea is hasonló problémát jelent, ám szakértők szerint ennek megoldása inkább Kínára vár, mint az Egyesült Államokra.

Közel-Kelet


Minden amerikai elnök egyik fő célkitűzése, hogy tető alá hozza az izraeli-palesztin békemegállapodást - bár voltak ígéretes kísérletek, eddig egy elnöknek sem sikerült megoldania a konfliktust.

Obamának sem lesz könnyű dolga, ugyanis Izrael parlamenti választásra készül, a Palesztin Hatóság pedig a Hamasz és a radikális Fatah között őrlődik. Az új amerikai elnöknek továbbra is a palesztin állam megalakulásában kell gondolkodnia, vissza kell szorítania a szélsőségeseket, de szakértők hangsúlyozzák: az öbölmenti országok pénzének nagyobb szerepet kellene játszania az amerikai vállalati szektorban, sőt a politikában is.

Irak és Afganisztán

Az iraki erőszak mértékének csökkenésével megcsillant a remény az amerikai katonák kivonására. Ezt hangoztatja maga Nuri al-Maliki iraki miniszterelnök is, és az elnökválasztási kampányban Obama többször kijelentette: megválasztása esetén rövid időn belül megkezdődhet a katonák kivonása.

Amíg azonban Irakban normalizálódni látszik a helyzet, Afganisztánban súlyosbodik a konfliktus. Obamára az vár, hogy eldöntse: végre hajt-e egy olyan csapaterősítést Afganisztánban, mint ahogy azt néhány hónappal ezelőtt Bush tette Irakban. Az áprilisban esedékes NATO-csúcson a megválasztott demokrata elnökjelölt valószínűleg több katonát fog kérni a szövetséges államoktól.Kína

A világ leggyorsabban fejlődő országa többször is bebizonyította, hogy együtt tud működni más államokkal. A Bush-kormányzat utolsó két évében már békülékenyebb hangnemet ütött meg Kínával szemben, és ez hangnem valószínűleg Obama elnökségsége alatt is marad.

Oroszország

A világ már nagyon várja Vlagyimir Putyin és Obama első találkozóját. Az orosz kormányfő, aki folyamatosan méregeti Közép-Kelet-Európa elkötelezettségét Amerikával szemben, valószínűleg az új elnököt is leteszteli.

Pakisztán

Elemzők szerint az amerikai külpolitika egyik gyenge pontja, hogy elhanyagolta Pakisztánt, ahol fokozódik az Amerika-ellenesség és a harcias a közhangulat. A pakisztáni vezetőknek segíteniük kell abban, hogy erőteljesebben demonstrálják az amerikai támogatást. Az Egyesült Államoknak pedig nemcsak azokat a pakisztáni vezetőket kell erőteljesebben támogatnia, akik az amerikai érdekeket szolgálják ki, hanem azokat is, akik a pakisztáni demokrácia hívei.

Afrika

A Bush-kormányzatot ért számtalan bírálat közül az egyik az volt, hogy a terrorizmus elleni háború miatt nem törődött Afrika gondjaival. Szakértők szerint azonban a fekete kontinens konfliktusainak megoldásában elengedhetetlen szerepe kell, hogy legyen Amerikának is. Obama első afrikai ügye a kelet-kongói konfliktus lehet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tálas Péter biztonságpolitikai szakértõ az amerikai-kínai viszonyról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Tálas Péter az amerikai-indiai viszonyról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Sz. Bíró Zoltán külpolitikai elemzõ az amerikai-orosz viszonyról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdik Gyula Közel-Kelet szakértõ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdik Gyula az amerikai-izraeli kapcsolatokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást