"Európának Obama dinamizmusára van szüksége"

InfoRádió / MTI
2008. november 5. 08:09
Üdvözölték európai politikusok Barack Obama győzelmét. Abban bíznak, hogy a demokrata elnök hatalomba lépésével javulnak a transzatlanti kapcsolatok.

Franciaországnak és Európának Barack Obama dinamizmusára, az igazságtalanságok elutasítására, a stabilabb, biztonságosabb és igazságosabb világ megteremtésére irányuló akaratára van szüksége - jelentette ki az amerikai elnökválasztás eredményének ismeretében Bernard Kouchner, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Franciaország külügyminisztere.

"Bízván Barack Obamának a párbeszédre és a megértésre való képességében - amelynek franciaországi látogatása alatt tanúja voltam -, boldogan dolgozom együtt azzal a csapattal, amelyet a két évszázados francia-amerikai szövetség megerősítésére létrehoz majd a testvéribb, nyitottabb és méltányosabb világ érdekében" - tette hozzá a francia külügyminiszter.

Németország is örül Barack Obama győzelmének. Miközben a Brandenburgi kapu közvetlen közelében lévő amerikai nagykövetség előtt kora hajnaltól több ezren ünnepelték az Egyesült Államok leendő első színes bőrű elnökének győzelmét, az első politikusi nyilatkozatok szintén egyfajta megkönnyebbülésre utaltak.

Karsten Voigt, az amerikai-német kapcsolatok kormányzati koordinátora televíziós nyilatkozatában annak a reménynek adott hangot, hogy javulnak a transzatlanti kapcsolatok. A szociáldemokrata politikus utalt arra, hogy külpolitikai téren - mindenekelőtt az afganisztáni és az iraki szerepvállalással kapcsolatban - várhatók új amerikai követelések, mindennek ellenére Berlin az eddiginél kiegyensúlyozottabb partneri viszonyra számít az Egyesült Államok és Európa viszonyában.

Az elnökválasztásról percről-percre beszámoló legtekintélyesebb német televíziós állomások kora hajnali szakértői kommentárjaikban egyebek között azt emelték ki, hogy Amerika és a világ egyetértett a változás szükségességében. Egyetértés volt azzal kapcsolatban is, hogy szükség van az Egyesült Államok vezető szerepének megerősítésére, ugyanakkor ez nem jelenthet egyoldalú szerepet, amire Barack Obama már a kampány során utalt.

Óvott ugyanakkor a túlzott várakozásoktól egy tekintélyes német Amerika-szakértő. Markus Kaim, a berlini Tudomány és Politika Alapítvány igazgatója úgy vélte, hogy külpolitikai téren egyelőre nem várható gyors változás. Példaként említette a közel-keleti békefolyamatot, amelynek felélénkülése nem elsősorban Obama személyétől, hanem az araboktól és Izraeltől függ.

Közeledést jövendölt ugyanakkor a szakértő a környezetvédelem területén, utalva arra, hogy Barack Obama a széndioxid-kibocsátás csökkentésének, továbbá a megújítható energiaforrások kifejlesztésének a híve.

Változásokra számít Jan Svejnar volt cseh elnökjelölt, a Michigani Egyetem közgazdász professzora is, aki szerint Obama külpolitikája John Kennedyéhez vagy Bill Clintonéhoz fog hasonlítani.

Lelkes üdvözlet Londonból

Az ellenzéki brit Konzervatív Párt vezetője is lelkesen üdvözölte szerda hajnalban Barack Obama győzelmét, a brit kormányfő pedig már a voksolás lezárulta előtt meghatározó jelentőségűnek nevezte az amerikai elnökválasztást.

David Cameron, a toryk vezére és miniszterelnök-jelöltje - aki a vezető brit politikusok közül elsőként reagált hivatalosan Obama győzelmének hírére - azt mondta: e nehéz időszakban az emberek mindenütt változásért kiáltanak, és Barack Obama az első tagja annak az új vezetői nemzedéknek, amely e változást el fogja hozni.

A konzervatív vezető szerint Barack Obama győzelme nyomán a külvilág ismét úgy tekint majd az Egyesült Államokra, mint a lehetőségek, a szabadság és a demokrácia jelzőfényére.

Gordon Brown munkáspárti kormányfő még az éjszaka folyamán azt mondta: a mostani amerikai elnökválasztást "meghatározó jelentőségű" fejlemények jellemezték, köztük az, hogy most első ízben fekete politikus indult az elnöki címért "a siker esélyével".

Brown "nagy államférfinak" nevezte Obama republikánus ellenfelét, John McCaint is, aki szavai szerint "a korszak egyik elismerten nagy stratégiai gondolkodója".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabó Márk, a Nézõpont Intézet vezetõ elemzõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Romsics Gergely, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Magyarics Tamás, a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást