Obamában már ünneplik Obamát

Infostart
2008. november 4. 07:46
Van a világnak egy helye, ahol már Barack Obamát ünneplik, függetlenül attól, hogy ő, vagy a republikánus John McCain szenátor nyeri-e meg az amerikai elnökválasztásokat. A helyiek szinte egytől egyig Obama hívei, pedig még az anyanyelvét sem mindnyájan beszélik.

"I love Obama" polók, fejkendők, ajándéktárgyak, sőt egy Obama szobor is megvásárolható - no, nem a kampányfinisbe érkezett demokrata jelölt valamelyik gyűlésén, hanem a Japánban található Obama nevű halászfaluban.

A lingvisztikai véletlen folytán a demokrata jelölt nevét viselő településen már hétfőn hulahopp-táncosok és énekesek próbáltak, a lakosok pedig titkon abban reménykednek, hogyha megválasztják, akkor Barack Obama egyszer ellátogat hozzájuk.

Az Obama-mánia olyan magasra hágott a településen, hogy a szokásos pólók és bögrék mellett Obama-halburgert és Obama evőpálcikát is lehet venni. A hawaii hagyományt követő helyi hulahopp-csoport, az Obama Girls pedig a demokrata előválasztások idején el is látogatott a szigetekre, hogy így ünnepelje meg névadója győzelmét Hillary Clinton felett.

A japánok azonban a vicces egybeeséstől eltekintve is vérmesen Obama-pártiak. Az Aszahi Simbun napilap felmérése szerint 73 százalékuk, ha tehetné, az illinoisi szenátorra szavazna, és csak kilenc százalékuk John McCainre. Mindez annak ismeretében különösen figyelemre méltó, mert a japánok egy kicsit megorroltak a demokratákra.

Bill Clinton például az ázsiai válság idején arra kényszerítette a szövetséges országot, hogy jobban nyissa meg piacait az amerikai termékek előtt. Japán számára emellett elméletileg mindegy lenne, hogy a demokrata, vagy a republikánus szenátorból lesz-e elnök.

McCain és Obama is jelölt kiemelt helyen kezeli az országot külpolitikai stratégiájában. Kelet-Ázsiában inkább Kína tarthat Obamától, aki közölte: elnökként nyomást gyakorolna Pekingre, hogy értékelje fel valutáját, a jüant, mert a jelenlegi árfolyam kereskedelmi hátrányt okoz az Egyesült Államoknak. Obama ellenzi azt is, hogy Amerika szabadkereskedelmi egyezményt kössön Dél-Koreával.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást