Magasan nyert Obama az első két választókörben

Infostart
2008. november 4. 08:00
Magabiztosan nyert Barack Omaba a New Hampshire-i Dixville Notch-ban és Hart's Locationben, ahol hagyományosan elsőként adják le szavazatukat az elnökválasztáson.

Dixville Notchban Obama 15, míg John McCain hat szavazatot szerzett, Hart's Locationben pedig 17-en szavaztak a demokrata elnökjelöltre és 10-en republikánus riválisára.

A két település - előbbinek 75, utóbbinak 37 lakosa van - az első, ahol szavaznak az amerikai elnökre. George W. Bush mindkét településen nyert 2004-ben, amikor másodszor választották elnökké.

Obamának egyébként nagy szomorúsággal kezdődött az elnökválasztás: egy nappal korábban, hétfőn 86 éves korában meghalt rákbeteg nagyanyja.
"Nagy szomorúsággal közöljük, hogy nagyanyánk, Madelyn Dunham a rákkal vívott küzdelem után békésen elhunyt" - olvasható Barack Obama és testvére, Maya Soetoro-Ng közös közleményében.

Dunham Obama tízéves kora óta segített a leendő elnökjelölt nevelésében, amikor édesanyja Indonéziában dolgozott. Obama október 23-24-én megszakította a kampányt, hogy búcsút vegyen nagyanyjától.