Cambridge-ben is csalnak a diákok

Infostart
2008. október 31. 10:29
A nagy presztízsű Cambridge-i Egyetem diákjainak többségéről kiderült, hogy tanulmányaik során többször is csalnak. Az intézmény vezetői különleges, plágiumot felismerő szoftvert terveznek bevezetni.

"Néha, amikor elegem van, csak beírom az esszé címét a Google keresőjébe, kimásolom az írást, és azt egy új Word dokumentumba bemásolom" - vallotta be egy, az Egyesült Királyság második legrégebbi intézményének jogi karán tanuló diák.

A Cambridge-i Egyetem hivatalos lapjában megjelent felmérés szerint nem az idézett diák az egyedüli, aki a nagy presztízsű oktatási intézményben plagizálással oldja meg írásos kötelezettségeit. Az ezer diák megkérdezésével készült kutatásból ugyanis kiderült: az egyetemi hallgatók 49 százaléka úgy adja be esszéit a tanároknak, hogy az eredetileg egy másik szerző műve.

A leginkább érintettek a jogi hallgatók, akik közül 62 százalék plagizálja az esszéket.

Ettől függetlenül a megkérdezett diákok mindössze 5 százaléka mondta azt, hogy hamisításon kapták, míg 80 százalékuk úgy véli, hogy az egyetem kellőképpen bünteti a csalókat.

Sok diák az intenzív terheléssel magyarázza a szabályszegést, míg többen is azt mondták, hogy nem értik az egyetem plagizálásra vonatkozó értelmezését, és meglepődnek, amikor megtudják, hogy szabályt szegtek.

Az intézmény diákszervezetének egyik tagja szerint az egyetemnek szigorúbban kéne büntetnie a csalást, de a cambridge-i vezetők tagadják, hogy nem veszik komolyan a diákok hamisításait.

"A szándékos plagizálást komoly fegyelmi vétségnek tartjuk, amely a diákok diplomához jutását is veszélyezteti" - olvasható az egyetem közleményében, amelyben azonban hozzáteszik: felülvizsgálják az intézmény fegyelmi szabályozását, és egy különleges, plágiumot felismerő szoftvert adnak a tanároknak, hogy kiszűrjék a hamisítókat.