Obama: "Nem leszek tökéletes elnök"

Infostart
2008. október 30. 12:55
Öt nappal az amerikai elnökválasztások előtt hét ponttal vezet ellenfelével szemben Barack Obama. A demokrata jelölt szerdán este az amerikai kampánytörténetben különlegesnek mondott félórás televíziós hirdetésben próbálta meggyőzni a még ingadozó választókat.

A Reuters/C-SPAN/Zogy közös felmérés szerint az amerikai választók fele voksolna Barack Obamára, szemben a republikánus John McCaint támogató 43 százalékkal, ha ma lenne a választás.

Egyes elemzők szerint Obama valamennyivel növelte népszerűségét, bár a hibahatár közel három pont, ami azt jelenti, hogy még mindig szoros a verseny. Ugyanakkor az elmúlt tíz napban Obama tetszési indexe hét alkalommal érte el az ötven százalékot, míg McCainnek nem sikerült 46 százalékra sem feltornásznia magát. A felmérések szerint a szenátor a legtöbb ingadozó államban is vezet.

Amiben Obama egyértelműen győztes, az a kampánypénzek begyűjtése. Ezekből a dollármilliókból finanszírozta az a félórás, dokumentumfilm stílusban felvett hirdetést, amely szerdán este sugárzott a legtöbb nagy amerikai tévéhálózat, és amely miatt még a World Series baseball közvetítés is csúszott. Becslések szerint minden egyes adónak egymillió dollárt kellett fizetni a megjelenésért.

Obama clip

A hirdetésben Obama a középosztály bajnokának állította be magát, és több amerikai család életét bemutatva próbált választ adni arra, hogyan fogja megerősíteni a középrétegeket. A szenátor nem említette riválisát, és ehelyett arról beszélt: nem lesz tökéletes elnök, de mindig világossá teszi véleményét és álláspontját.

Ellenfele, John McCain viszont "elosztónak" nevezte riválisát, aki a keményen meg akarja adóztatni a sokat dolgozó polgárokat, hogy a pénzt a szegényebbeknek adja.

McCain a történelminek mondott és hatalmas költségvetésű Obama-filmmel szembehelyezkedve, mindössze pár ember kíséretében jelent meg egy hirdetésben, és emlékeztetett: Obamának azért ilyen profi a kampánygépezete, mert kétszer is megszegte ígéretét és magánadományokat is elfogad.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást