Le Monde: rendkívüli a Magyarországnak adott hitel

Infostart
2008. október 29. 13:28
A francia köztársasági elnök azt akarja, hogy az Európai Unió emelje 20 milliárd euróra a jelenlegi 12 milliárdról azt az alapot, amelyből Magyarországot is készül megsegíteni. Közben az Európai Unió soros francia elnöksége az Európai Bizottsággal közösen nyilatkozatot adott ki, amelyben a Magyarországnak nyújtandó pénzügyi segítség módját összegzik. A dokumentumban egyebek mellett az áll, hogy az unió részéről a segítség feltételeit ezután fogják kidolgozni, és annak betartását az Európai Bizottság felügyeli. A világ egyik legbefolyásosabb politikai napilapjának számító Le Monde a Magyarországnak adott kölcsönt "rendkívülinek" nevezte.

"Elválaszthatatlanok" - immár csak így nevezi a Sarkozy-Brown párost a francia sajtó, miután a két államférfi egy hónapon belül immár negyedszer találkozott a pénzügyi válsággal kapcsolatos tervek kidolgozása ügyében.

A mostani megbeszélés bizalmas voltát - egyben a francia-brit kapcsolat változását - jelezte, hogy Nicolas Sarkozy nem a párizsi Élysée palotában, hanem bensőségesebb környezetben, a versailles-i rezidenciáján fogadta Gordon Brownt. A megbeszélésen a november 7-i uniós csúcstalálkozót, valamint az azt követő, Washingtonban november 15-én tartandó gazdasági világcsúcsot készítették elő.

"A válság kezdete óta azon vagyunk, hogy Európa egy hangon beszéljen" - mondta a találkozót követő sajtótájékoztatón Nicolas Sarkozy. Hozzátette: Gordon Brownnal egyetértettek abban, hogy az Európai Uniónak 20 milliárd euróra kell emelnie azt az alapot, amelyből a pénzügyi válság által meggyengített országokat meg tudják segíteni.

Ezzel kapcsolatban a brit miniszterelnök azt mondta, mindenképpen meg kell akadályozni, hogy a válság az összes országot megfertőzze, a kelet-európaiakat is beleértve - Magyarországot azonban név szerint nem említette.

Kizárólag Magyarországról szól viszont az a közlemény, melyet az Európai Unió soros francia elnöksége adott ki az Európai Bizottsággal közösen, és amelyet az InfoRádiónak is eljuttattak. A dokumentum fogalmazói kijelentik: tekintettel a magyar pénzpiacokat érő erős nyomásokra, az európai közösség kész támogatni Magyarországot, és készek egy 6,5 milliárd eurós hitel folyósítására, ily módon egészítve ki a Valutalaap 12,5 milliárd eurós, illetve a Világbank 1 milliárd eurós hitelét. Egyben csatlakoznak az IMF felhívásához, melyben arra kérik a nagy nemzetközi hitelintézeteket, hogy folytassák a magyar gazdaság "megfelelő finanszírozását".

A Le Monde napilap szerint ilyen komolyságú mentőakcióra eddig még nem volt példa az Európai Unió részéről, és nemcsak azt nevezi "szokatlannak", hogy a Nemzetközi Valutalaap a Magyarországnak járó hitelkvóta tízszeresét folyósítja, holott "normális körülmények között" csak a kétszeresét adhatná, hanem azt is, hogy a mentőakcióba a Világbank is beszállt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást