Közvélemény-kutatások az esélyekről: hazudnak a számok?

Infostart
2008. október 28. 12:00
Barack Obama győzelmét jelzi előre gyakorlatilag az összes közvélemény-kutatás, a demokrata elnökjelölt előnye azonban folyamatosan és széles sávban ingadozik - ami azt jelenti, hogy a számok nem biztosan mutatják a valós helyzetet.

Szeptember óta folyamatosan vezet Barack Obama republikánus riválisa, John McCain előtt, ami akár azt is sugallhatja, hogy a november 4-i választás lefutott. A demokrata jelölt előnye azonban állandóan és széles sávban változik - csak az elmúlt két hétben 1 és 11 százalékpont között ingadozott. Néhány friss felmérés szerint már kevesebbel vezet, mint a hibahatár - vagyis nincs kizárva, hogy republikánus riválisa megelőzte őt bizonyos szavazócsoportok körében.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy John McCain több szavazatra számíthatna, mint Obama - a republikánus jelölt támogatottsága még elmaradt az illinoisi szenátoré mögött a legtöbb fontos, sok elektort adó államban. Ám a különbségek olyan jelentősek az elnökválasztási kampány során készített felmérések eredményét illetően, hogy felmerül a gyanú: kivételesen nem "hazudnak-e" a számok.

Ennek részben az az oka, hogy hihetetlen mennyiségű közvélemény-kutatást végeztek a mostani kampány során: október 24-éig 177-et - míg az előző elnökválasztás idején mindössze 55-öt, számolta össze Karl Rove, a Fow News politikai elemzője.

A másik magyarázat a közvélemény-kutatók módszerében rejlik. A Gallup például a "hagyományos" módszerek helyett elsősorban a magukat "valószínű szavazóknak" vallók véleményét méri - ám ezeknek az embereknek a jelentős része korábban soha nem járult az urnákhoz. Az általuk készített felmérés eredménye szerint Obama tíz százalékponttal vezet McCain előtt - míg a hagyományos módszerrel végzett közvélemény-kutatás szerint csak öttel.

Obama legnagyobb előnyét - 13 százalékot - a legutóbbi CBS News / New York Times felmérés mutatta ki, a Fox News és az Opinion Dinamics intézet közös vizsgálata szerint a vezetése 9 százalékos. A Reuters / C-SPAN / Zogby közös kutatása Obama négy százalékos előnyét mutatja - ez közel van a 2,9 százalékos hibahatárhoz.

A Business Daily - amely 2004-ben a legpontosabban jelezte előre a George W. Bush és John Kerry közötti különbséget - viszont már a hibahatáron belüli különbséget mért, az AP hírügynökség szerint pedig a párharc eredménye egyelőre döntetlen.