Hatékonyabb rendőrség: bárhol ellenőrizhetik az ujjlenyomatokat

Infostart
2008. október 28. 08:00
Sok időt takarít meg a brit rendőrség azzal, hogy új, kézi ujjlenyomat-vizsgáló készülékeket helyeznek forgalomba. Így bárkitől azonnal ujjlenyomatot tudnak venni. Az emberi jogi szervezetek máris aggályaikat hangoztatják.

Kézi ujjlenyomat-vizsgálót kapnak az angol rendőrök 18 hónapon belül, így bárkit tudnak ellenőrizni, akár az utcán is. Az eszköz segítségével a nyomozás is felgyorsulhat. A program 30-40 millió fontba kerül a brit kormánynak.

A kézi ujjlenyomat-vizsgáló az általa vett mintákat összehasonlítja a rendőrség központi adatbázisával, amiben 7,5 millió ujjlenyomatot tartanak nyilván, ezáltal jobban el tudják kerülni a téves letartóztatásokat. Jelenleg ahhoz, hogy ujjlenyomatot vegyenek valakitől, ahhoz előzetes letartóztatásban kell lennie. Ennek "foganatosítása" átlag 67 percet vesz igénybe.

A kis kézigép leginkább a sporteseményeken, a fesztiválokra látogató rendőröket erősítené, valamint azokat, akik a bevándorlókkal foglalkoznak - beleértve a határőröket. A vizsgált ujjlenyomatot a gép kapásból beküldi a központba ellenőrzés céljából.

A brit rendőrségnél 2006-ban indítottak egy másik programot, amely olyan eszközök beszerelését jelentette a rendőrautókba, amelyek automatikusan felismerik a rendszámtáblákat, és felismerik a lopott vagy biztosítás nélküli járműveket.

Az, hogy mennyit rendelnek a rendőrkapitányok, rajtuk múlik.

A Liberty nevű emberi jogi szervezet máris figyelmeztetett, hogy az ujjlenyomatokat olyan gyorsan törölni is kellene, ha valaki ártatlannak bizonyul, mint amilyen gyorsan mintát vettek az illetőtől.