A gyermek szavahihetősége - ártatlan pedagógust hurcoltak meg

Infostart
2008. október 27. 13:27
Ártatlan volt az a tanár, akit diákja fizikai agresszióval vádolt, és aki a rendőrségi kihallgatást követően öngyilkosságot követett el szeptemberben. A tanár szülei által megbízott ügyvéd a hétvégén ismertette a rendőrségi nyomozás eredményét, és azt egy mondatban foglalta össze: a diák hazudott. A 15 éves fiúnak hamis feljelentés és rágalmazás miatt bíróság elé kell állnia.

A belga határ közelében lévő Saint-Michel kisváros egyik iskolájának 38 éves fizikatanárát szeptember 19-én jelentette fel az egyik diák édesapja, miután fia azt állította, hogy a fizikatanár ököllel arcul ütötte, amiért nem akarta odaadni az üzenőfüzetét.

A rendőrségre beidézett pedagógus végig tagadta, hogy bántalmazta volna a diákot, és az ügyészség úgy döntött, nem emelnek vádat ellene, mivel az esetnek nem volt szemtanúja.

A tanár otthon felakasztotta magát, és mint később kiderült, az éppen válófélben lévő, emiatt amúgy is labilis lelkiállapotú férfi számára valószínűleg a feljelentés és az azzal járó meghurcoltatás volt az a mozzanat, amely a végzetes tettet elindította benne.

A rendőrségi nyomozás kiderítette: a diák állításával ellentétben a tanár nem ütötte meg, nem törte el az egyik fogát, és általában, mindabból, amit a szüleinek, majd a rendőröknek elmesélt, semmi sem volt igaz. Az öngyilkos tanár édesapja azt mondja: helyre akarja állítani elhunyt fia becsületét, ezért a diákot hamis feljelentés és rágalmazás miatt beperli.

A család ügyvédje úgy vélte, a francia hatóságok továbbra is túl könnyen adnak hitelt a gyermekek állításainak, és az elmúlt években hírhedté vált outreau-i esetre célozva azt mondta: abból még mindig nem vonták le a kellő következtetéseket.

A 2001-ben megkeződött outreau-i perben néhány gyermek pedofíliával vádolt meg tizennyolc felnőttet. Az eset azért váltott ki heves indulatokat a francia társadalomban, mert kiderült: az igazságszolgáltatás úgy hurcolta meg és ítélte el ártatlanul a megvádoltakat - akik közül egy férfi az előzetes letartóztatás alatt öngyilkosságot követett el -, hogy nem is ellenőrizte a gyermekek állításait.

A francia társadalomban ma már egyre inkább megkérdőjeleződnek az 1968-as diáklázadást követő, a gyermekek "önálló személyiségének" figyelembevételét hangsúlyozó, elsősorban pszichológusoktól származó elméletek. Sokan úgy vélik, hogy e nézet képviselői elbizonytalanították a szülőket, és emiatt a kilencvenes évek elejére megjelentek a "zsarnok gyermekek".

A hosszú ideig tabutémának számító jelenségről a francia sajtó immár évek óta nyíltan cikkezik, és a pszichológusok e témáról néhány hónapja tudományos konferenciát tartottak Párizsban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást