Kérdéses az osztrák nagykoalíció sikere

Infostart
2008. október 6. 10:11
Kevés az esély egy hatékony, jól működő nagykoalíció létrehozására Ausztriában - véli a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatója. Kiss J. László szerint a legtöbb lehetősége a Néppártnak van, annak ellenére, hogy történelmi vereséget szenvedett a múlt heti választásokon. A szakember az Arénában kifejtette azt is, mi vezetett a bajor kereszténydemokraták népszerűségének példátlan csökkenéséhez.

A szociáldemokrata párt győzött az osztrák előrehozott választásokon. Második helyen a nagykoalíció eddigi másik tagja, a Néppárt végzett, és a két jobboldali populista erő együttesen majd' 30 százalékot szerzett.

Kik lehetnek a osztrák koalíció szereplői? Elsőként a történelmének legrosszabb eredményével nyert szocialista pártot említette Kiss J. László, a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

A szociáldemokraták a választások előtt világosan kimondták, hogy nem hajlandóak koalíciót kötni a jobboldali populista pártokkal. Így számukra egy lehetőség van, a nagykoalíció helyreállítása - hangsúlyozta.

A szakértő a legérdekesebb a Néppárt helyzetét tartja, amely úgyszintén történelmi vesztes. Nekik több választásuk is van: ha visszatérnek a nagykoalícióba, az a vezetőség teljes lecserélődését eredményezheti. Ez már el is kezdődött, mind az eddigi pártelnök, mint a frakció vezetője távozott tisztségéből.

A kis pártokat erősítené

Kiss J. László megjegyezte, a nagykoalíció helyreállása a kis pártokat erősítené. Semmi garancia nincs arra ugyanis, hogy a nagykoalíció pártjai azonnali eredményeket tudnának felmutatni a kormányzásban.

Mint mondta, a sajtóban írtak arról is, hogy az ellenzékkel kötött koalíció jót tenne a Néppártnak. A harmadik lehetőség az, hogy bevesznek a nagykoalícióba egy populista pártot. Ehhez azonban a szocialista párnak is hozzá kellene járulnia.

A Külügyi Intézet tudományos igazgatója szerint kockázatos volna, ha a Néppárt mindkét jobboldali populista erővel koalíciót kötne, mivel eléggé megterhelte az osztrák politikát, amikor 1999-ben az EU szankciókat léptetett életbe Jörg Haider kormányra kerülése miatt. A két populista erő együtt 29 százalékot képvisel, és ennél a Néppárt kevesebbet kapott. Azaz a velük kötött koalíció esetén a Néppárt nem tudná felügyelni a szélsőségeseket - mutatott rá a szakember.

"Normalizálódik a helyzet" Bajorországban

Bajorországban az ötvenes évek nagyobbik felét leszámítva a CSU, a kereszténydemokraták abszolút többséggel kormányoznak. Így azt, hogy most 17 százalékot veszítettek támogatottságukból, föl lehet fogni úgyis, hogy normalizálódik a bajor helyzet - tért rá a bajor helyzet elemzésére Kiss J. László.

Véleménye szerint három tényező vezetett a a CSU meggyengüléséhez: sokan nem szavaztak, megerősödött a liberális párt, és kialakult egy választási csoportosulás olyan korábbi CSU-politikusokból, akik az önkormányzatokban tevékenykedtek. Õk eddig nem tudták elérni az 5 százalékos küszöböt sem, most azonban 10 százaléknyi szavazatot szereztek.

Az ő programjuk közel áll a CSU-jéhoz, a kereszténydemokraták megmerevedett struktúrája miatt hoztak létre új formációt. A szavazóknak is elsősorban a CSU vezetésével, Edmund Stoiber politikájával szemben voltak fenntartásai. A választás következménye így a CSU vezetésének megújulása lesz - mutatott rá a Külügyi Intézet tudományos igazgatója.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kiss J. László 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kiss J. László 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást