Kitüntetnék a dél-afrikai apartheid gyilkos miniszterelnökét

Infostart
2008. október 4. 08:00
Becsületrendre terjesztették fel a 72 éves Clive Derby-Lewist, a dél-afrikai apartheid egyik utolsó vezetőjét, aki a kommunista párt vezetőjének gyilkosát megbízta. A volt kormányfő jelenleg börtönben ül. Nelson Mandela pártja és a kommunisták természetesen ellenzik a kitüntetést, és ennek az utcán is készek hangot adni.

A dél-afrikai jog szerint a 72 éves Clive Derby-Lewis alkalmas a kitüntetésre kora és amiatt, hogy eddig 15 évet töltött börtönben. A becsületrendre fölterjesztettek eddig közzé nem tett augusztusi listája ugyanis tartalmazza a férfit.

Chris Hani, a Dél-afrikai Kommunista Párt főtitkárát és a párt katonai szárnyának vezetőjét akkoriban lőtték le, amikor az apartheidrendszer kormánya és annak ellenzéke, az ANC között épp folytak a tárgyalások, és a feszültség tetőpontjára hágott.

Az 1993-as gyilkosság a polgárháború szélére sodorta az országot, és csak Nelson Mandela közbelépése, valamint Heni fehér szomszédja hűtötte le a hangulatot - utóbbi azzal, hogy segített azonosítani a gyilkost.

Az elkövető, a lengyel bevándorló Janusz Walus azzal a pisztollyal lőtt, amit Derby-Lewis, a miniszterelnök adott a kezébe. A kormányfő otthonában később megtalált halállistát pedig éppen Mandela vezette, a kommunista főtitkár az előkelő harmadik helyen szerepelt rajta.

Mindkettejüket halálra ítélték, azonban azt életfogytiglanra változtatták, amikor 1995-en eltörölték a halálbüntetést Dél-Afrikában.

Heves érzelmek

Egy jogász, Marius Coertze szerint nincs miért tovább rács mögött tartani a volt kormányfőt. Hogy fölterjesztették a kitüntetésre, az viszont sokakból heves érzelmeket váltott ki.

Az ANC ifjúsági tagozata "mélységesen ellenez minden ilyen kísérletet". Hozzáteszik, "gyilkosok kitüntetése igen rossz gyakorlatot teremthet, és politikai gyilkosságokhoz vezethet". Szóvivőjük elmondta, mindent megtesznek, hogy ne történjen ilyesmi, ha elfogynak a jogi eszközeik, utcára viszik az embereket. "Sosem szabad kiengedni a börtönből" - vélekedik a szóvivő.

A kommunisták szóvivője, Malesela Maleka szerint "felelőtlen dolog" volt figyelembe venni a bocsánatkérést a "gyáva tettért" a jelenlegi helyzetben. Hozzátette, országos méretű demonstrációt szerveznek.

A kommunista vezető özvegyét is megkérdezték, ellenzi-e Derby-Lewis esetleges kitüntetéséről. "Nagyon érdekes kérdést" - válaszolta.