Írországba mentik pénzüket a betétesek - brit panasz

InfoRádió / MTI
2008. október 2. 06:44
Levélben fordult az ír pénzügyminiszterhez a Brit Bankszövetség vezérigazgatója a dublini kormány tervezett pénzügyi lépései miatt.

Angela Knight szerint torzítja a versenyt, és hátrányos helyzetbe hozza a brit bankokat az az ír döntés, amely szerint a kormány két évre garantálja a hat vezető ír bankban elhelyezett teljes betétek visszafizetését egy csőd esetén. Brit sajtójelentések szerint az intézkedés hatására máris több milliárd fontot helyeztek át ír bankokba.

A konzervatív Daily Telegraph azt írta: egyre többen sürgetik Gordon Brown miniszterelnököt, hogy kövesse az ír példát, és a brit pénzintézetekben elhelyezett betétekre is vezessen be teljes körű visszafizetési garanciát.

Alistair Darling brit pénzügyminiszter arra kérte ír kollégáját, hogy, ha nem vonják vissza, legalább terjesszék ki az intézkedés hatályát az Írországban jelenlévő brit bankokra is.

Gordon Brown éppen a héten jelentette be, hogy a brit kormány a jelenlegi 35 ezer fontról hamarosan 50 ezer fontra (15 millió forintra) emeli az állam által garantált bankbetétek összegét, de az ír példához hasonló teljes garanciavállalásra egyelőre nincsenek tervek.

A megtakarítások garantálásának kérdése azóta napirenden van Londonban, hogy éppen egy éve betétesek ezrei rohanták meg a nagybani likviditási válság miatt nehéz finanszírozási helyzetbe került Northern Rock jelzálogkölcsönző fiókjait, mivel veszélyben érezték megtakarításaikat.

Becslések szerint a tavaly szeptemberi bankroham során - amelyhez hasonlóra Nagy-Britanniában a XIX. század közepe óta nem volt példa - az eredeti 24 milliárd font lakossági betétállományból legalább 3 milliárd fontot kivettek az ügyfelek a Northern Rocktól, amelyet végül az idén államosítottak.

A minap már megkezdődött a lakossági betétek kimenekítése egy másik megrendült brit jelzálog-hitelintézet, a Bradford & Bingley fiókjaiból is.