Elfogták a halálba készülő fiatalokat

Infostart
2008. szeptember 26. 17:07
A kölni repülőtéren a német rendőrség terrorizmus vádjával őrizetbe vett két embert a KLM holland légitársaság Amszterdamba induló gépén. Az első hírek szerint a gépet a rendőrség különleges alakulata rohamozta meg, de később kiderült, hogy a letartóztatás békésen történt.

A rendőrség feltételezi, hogy a 23 éves német fiatalember és 24 éves szomáliai társa Amszterdam, majd Uganda érintésével Pakisztánba készült, hogy ott az al-Kaida titkos táborában fegyveres kiképzésben vegyen részt.

A német tévé terrorizmusszakértője a történteket elemezve elmondta: az al-Kaida a közelmúltban fokozta toborzó akcióit a nyugat-európai fiatalok körében, akiket aztán kerülő úton kiképzőtáborokba juttat el. A pénteken őrizetbe vett két fiatalembert a rendőrség már hónapok óta figyelte, mert korábban kapcsolatban álltak azzal a szélsőséges iszlám tanokat hirdető csoporttal, amelynek tagjait ugyancsak Köln közelében tavaly ősszel tartóztatták le. A csoport autóba rejtett bombával akart merényleteket elkövetni.

A vádlottak együttműködtek a 21 éves Eric Breiningerrel is, aki ellen a hatóságok országos körözést indítottak, mert feltételezik róla, hogy a napokban visszatért egy pakisztáni vagy afganisztáni kiképzőtáborból, és az interneten merényletekkel fenyegette meg Németországot.

Az őrizetbe vett két férfi szállásán a nyomozók búcsúlevelet is találtak, amelyben a fiatalok az iszlám szent háború halálba készülő harcosainak nevezik magukat. A berlini belügyminisztérium illetékesei az üggyel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy nincs értesülésük készülő merényletekről.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást