Úgy tűnik, a Sarah Palin alelnökjelölt emailjével visszaélő hacker történetéből nem lesz hollywoodi film, mert hogy a nyomozás korántsem olyan izgalmas, hogy összejönne belőle egy jó forgatókönyv. Az elkövető ugyanis nyomot hagyott maga után - például megtalálták az email címét és rossz lóra tett, amikor megpróbálta elrejteni a nyomait. Egy olyan - elvileg anonimitást - biztosító szolgáltatón keresztül támadta Palin emailjét, amely semmiféle ellenállást nem tanúsított, amikor az FBI adatokat kért ki tőle.
Az ügyben egyelőre nem történt vádemelés, de figyelemreméltó, hogy a szövetségi nyomozók házkutatást tartottak egy demokrata kongresszusi képviselő fiának otthonában, és az is, hogy a családi ügyvéd inkább a fiatalember jelleméről beszélt, minthogy ügyfele ártatlanságát bizonygatta volna.
Az FBI most a 20 éves David Kernell-re összpontosít, aki a Mike Kernell kongresszusi képviselő fia és aki a Tennessee-I Egyetemen folytat közgazdasági tanulmányokat. A családi ügyvéd arról beszélt, hogy "nehéz időszakon mennek át. A Kernell család a helyes dolgot akarja cselekedni, azt, ami legjobb a fiúnak. Reméljük, kiderül az igazság. David becsületes és intelligens fiatalember, segíteni fogom ebben a nehéz időszakban" - mondta az ügyvéd. Az apa mást nem tudott tenni, mint hogy tagadta, hogy tudott volna Sarah Palin email-címének ellopásáról.
A nyomozók az akció során használt internet-cím alapján kiderítették, hogy a hacker a knoxville-i egyetemi kollégium területéről indította a támadást. Az FBI szombaton szerezte meg a szükséges adatokat Gabriel Ramugliától, aki egy anonim hozzáférést biztosító szervert működtet.
A logból kiderült, hogy a hacker belépett a Yahoo levelezőrendszerébe, ott megváltoztatta Palin jelszavát, majd tettét egy másik weboldalon világgá kürtölte. A feltételezett támadó részletesen leírta, hogyan fért hozzá Palin emailjéhez és megadott egy email-címet, amelyet David Kernell-hez kötnek. Az ügy különösen kínos a tisztaságáról ismert Mike Kernell képviselőnek, de a demokratáknak is és az egész akciónak nem sok értelme volt.
Sarah Palin alelnökjelölt kezdeti népszerűségét kikezdték nyilatkozatai, amelyek egyes kommentátorokban kétséget ébresztettek arról, van-e elég tapasztalata ahhoz, hogy kritikus helyzetben átvegye az elnöki funkciókat. Internetes szakértők közben majdhogynem amatőrnek nevezték a hackert: "Ennyi erővel már a háza fényképét is feltehette volna a netre" - jegyezte meg egyikük.