Egyetemi tanárnak áll a volt kormányfő

Infostart
2008. szeptember 19. 18:54
Tony Blair egykori brit miniszterelnök hamarosan a nagy múltú Yale Egyetemen fogja okítani a diákokat vallás és globalizáció témakörében.

"Igen, egy kicsit izgulok" - vallotta be Tony Blair, aki 10 év után, 2007-ben mondott le miniszterelnöki tisztségéről, amelyet munkáspárti politikustársának, Gordon Brownnak adott át.

A volt brit kormányfő banki tanácsadói és közel-keleti közvetítői állása mellé most egy tanárit is elvállalt: az amerikai Yale Egyetemen szemináriumot fog tartani a vallás és a globalizáció kapcsolatáról.

Az egyetem lapjában olvasható interjúban bevallotta: soha nem volt "sztárdiák", és izgul, mert nála sokkal okosabb emberekkel lesz dolga.

Blair legidősebb fia, Euan is a Yale-en szerzett idén diplomát nemzetközi kapcsolatok szakon.

"Hatalmas kiváltságot jelent, hogy ebben az intézményben taníthatok, és remek diákokkal teremthetek kapcsolatot" - mondta Blair.

A kurzusra már több száz diák jelentkezett. Az első szemináriumi óra után Blair egy hosszabb előadást fog tartani az egyetemen, ahol válaszol a hallgatók kérdéseire.