Mostantól az összes európai adónak világos képe lesz a rádió jövőjéről - válaszolta Quentin Howard, arra kérdésre, mi újat hoz az a tény, hogy ezentúl a három különböző normát magában foglaló digitális rádiókat gyártanak majd.
A jövő pedig digitális lesz. Eddig a több szabvány összezavarta a rádiós cégeket - hangsúlyozta. Például ott volt az Angliában, Dániában, Norvégiában használatos DAB, a DAB+-t Svájban, Máltán, Ausztráliában, Németországban és Magyarországon is bevezetik. A harmadik szabványt, a DMB-t pedig valójában a mobiltelevízióra találták ki, és nagyon sikeres Koreában - magyarázta.
Franciaország például úgy döntött, hogy ezt vezeti be a DAB+ helyett. Ezek a szabványok mind hasonlítanak egymásra, de eddig a gyártók különböző rádiókat gyártottak különböző piacokra, és ez összezavarta őket. Mostantól viszont mindhárom szabványt beépítik a készülékekbe, ami számukra költséghatékonyabb, a fogyasztók számára pedig azt jelenti, hogy Európában bárhol nyugodtan megvehetik a digitális rádiókat, amelyek közül a legolcsóbb 30 eurónál kevesebbe kerül majd.
Ön szerint ezzel nő azok száma, akik a kocsijukba is digitális rádiót szerelnek majd?
Igen, a döntés nagyon fontos volt az autógyártóknak is, hiszen nekik fontos, hogy a kocsijaik a kontinens egészén használhatóak legyenek. Eddig túl sok volt a szabvány, és emiatt eddig kivártak, nem építettek be digitális rádiót a kocsikba. De most már vége a bizonytalanságnak, a rádiók mindenhol működnek majd.
És azok a készülékek, amelyeket az autósok maguk szereltetnek be, drágábbak lesznek, mint az analóg rádiók?
Nem kell így lennie, mert fejlett technológiáról van szó, sok a gyártó, éles a verseny és az árak nem nagyságrendekkel magasabbak, mint az analóg rádiók esetében. A mostani DAB rádiók képesek analóg FM adásokat is fogni a teljes átállásig.
Elhangzott az is, hogy az új rádiókon már színes képernyő lesz. Miért?
Azt akarjuk, hogy a digitális rádiók a modern elektromos szerkezetek funkcióit is ellássák, de úgy, hogy nem válnak tévévé. Például a képernyőn megjelenik az adott zenekar fényképe, vagy más információ - hírek, vagy akár reklámok is. Ami biztos, hogy a rádió sokkal több annál doboznál, amely eddig a sarokban állt, és zene szólt belőle.
Ön szerint mi az, ami fékezi a digitális rádió elterjedését Európában?
Két dolog. Az egyik a szabvány miatti bizonytalanság, amelyet most megszüntettünk. A másik az, hogy a helyi kormányoknak és műsorsugárzóknak ki kell mondaniuk: az FM-nél sokkal jobb tartalmat tudunk adni a közönségnek. A kormányoknak tehát bátorítaniuk kell a folyamatot.
De a médiaszereplők attól félnek, az új adók megjelenésével elveszítik a reklámbevételeket...
Mindig próbálom elmagyarázni a rádiótulajdonosoknak, hogy ha megjelenik a digitális sugárzás, és a kormány, valamint a felügyelőszerv érti a kérdést, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a nagy játékosoknak egyszerre több, különböző adójuk legyen. Lehet, hogy lesz egy-két új játékos, de valójában a régi szereplők kínálnak majd többféle tartalmat. Ez történt Nagy-Britanniában is, azzal, hogy teret engedtünk az újaknak, de a megjelenésükkel a nagyok is bővíteni kezdték a kínálatukat, és új adókat indítottak. Ma 5-6 nagy játékos van, ahogy korábban is, de a 25 londoni FM adó mellett több mint 50 digitális működik. A hallgatót éppen a nagyobb választék vonzza a digitális rádióhoz.