"A poszt nem ér egy vödörnyi köpést sem"

Infostart
2008. augusztus 22. 18:58
Barack Obama, az amerikai demokraták elnökjelöltje végre eldöntötte, ki legyen a helyettese. A közvélemény-kutatásokban második helyre szorult szenátor azonban szombatig nem hajlandó elárulni, kit is választott. Közben a déli államokban nagy előnyre szert tett republikánus ellenfele, John McCain azzal adott neki támadási felületet, hogy elismerte: nem is tudja hány ingatlan tulajdonosa.

"Mondd, te kit választanál?" - valószínűleg nem a magyar rockopera szövegével próbálta kampánystábja kiszedni Barack Obamából, hogy kit is választ maga mellé alelnökjelöltnek. A szenátor továbbra is titkolja, kivel az oldalán akar novemberben nyerni, de legalább elismerte, hogy megvan a jelölt, aki sokat lendíthet lelassult kampányán.

Obama stílusosan egy SMS-ben adja majd a választók tudtára szombaton a jelölt nevét. Általában az amerikai alelnököt nem tartják fontos tényezőnek. Franklin Roosevelt helyettese, John Nance Garner például annak idején az amerikai közép-nyugatot meghódító telepesek szokásaira utalva sajátosan fogalmazott: a poszt nem ér egy vödörnyi köpést sem. Változtak az idők azonban és Nixon bukása után például helyettese, Gerard Ford lett az alelnök. Al Gore, Bill Clinton társa a Fehér Házban pedig híresebbé vált környezetvédelmi aktivitásával, mint politikusként.

A jelenlegi alelnök, Dick Cheney az egyik legnagyobb hatalmú elnöki helyettes - a neokon ideológia egyik guruja -, aki még George Bushnál is keményebb külpolitikai kijelentésekre ragadtatja magát és önálló hatalmi bázist épített ki. Nem csoda, hogy Obama óvatosan próbált választani.

Ráadásul a mostani, szoros kampányban - ahol jelenleg úgy tűnik, John McCain-nek sikerült valamennyire előretörnie - az alelnökjelöltek kiválasztása bírhatja döntésre az eddig bizonytalankodó szavazókat.

Az amerikai média szerint Joe Biden, a szenátusi külpolitikai bizottság elnöke az egyik potenciális jelölt. Mellette még Even Bayh indianai szenátort és Timothy Kaine virginaiai kormányzót tartják esélyesnek. Biden egyrészt a külpolitikai tapasztalatlansága, másrészt a fehér munkásrétegen belüli gyenge támogatottsága miatt bírált Obamának különösen jól jönne. Kaine kormányzó Obamához hasonlóan a politikusok új nemzedékéhez tartozik. Az ötvenéves, harvardi jogász végzettségű kormányzó és a másik jelölt Even Bayh hátránya azonban, hogy nincs külpolitikai tapasztalata. Ráadásul, az iraki háborút bíráló Obama mindhárom potenciális jelöltje annak idején az invázióra szavazott.

Obama azt mondta: olyan partnert keres, aki, ha kell elnök is lehet, aki segít megerősíteni a gazdaságot, aki független és ha kell meg tudja kérdőjelezni Obama saját nézeteit, és eredményre vezető vitát tud indítani a Fehér Házon belül. Hogy ki is ez a politikus, az szombaton derül ki, amikor az elnökjelölttel együtt először jelenik meg a nyilvánosság előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást