Világszerte szennyvízzel öntözik a termőterületeket

Infostart
2008. augusztus 18. 16:51
Szennyvízzel öntöznek több millió gazdaságban világszerte - a többi mellett ez derült ki a Víz Nemzetközi Hetén. A stockholmi nemzetközi rendezvénnyel párhuzamosan folyó konferencián a fő téma a tiszta ivóvízhez való hozzáférés és a csatornázás.

Több, mint kétezer nemzetközi szakértő tanácskozik a svéd fővárosban arról, hogyan lehetne a jövőben jobban biztosítani a világ vízellátását. Bár elég kevesen vannak, akiket felizgat a téma, a szakemberek szerint a csatornázás és a higiénia biztosítás a világ számára az egyik legnagyobb jelenlegi feladat.

Becslések szerint világszerte évente másfélmillió gyerek életét követeli a higiénés feltételek hiánya, pedig ez lenne az egyik legköltséghatékonyabb egészségügyi befektetés.

A konferencián az is kiderült, hogy a fejlődő világ több nagyvárosában és gazdaságában szennyvizet használnak öntözésre. 20 millió hektáron, Kínában, Indiában, Vietnámban, fekete-Afrika, de még Latin-Amerika egyes nagyvárosaiban is kezeletlen szennyvizet használnak öntözésre, amely komoly egészségügyi veszélyt jelent.

A vízhiány azonban olyan jelentős, hogy szakértők szerint egyelőre nincs megoldás a szennyvízproblémára.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást