Szembemegy a kormánnyal a Tesco

Infostart
2008. augusztus 15. 08:45
Nem akar eleget tenni a brit kormány javaslatának a Tesco. A kabinet, egyetértésben a szigetország lakosságával, azt kérte a cégektől, hogy csökkentsék az üzleteikben ingyenesen szétosztott műanyag szatyraik számát. A vállalat egyébként Írországban és Kínában már megtette ezt.

Nem akarja csökkenteni a forgalomba kerülő műanyag szatyrai számát a Tesco, noha a londoni kormány egy javaslata arra biztatja a boltokat, hogy alkalmazzanak környezetvédő megoldásokat.

A szatyrok elleni kampányt támogatták a pártok vezetői, a fogyasztók túlnyomó többsége és a lakóközösségek is. Eszerint a vásárlók pontokat kapnának bankkártyájukra, ha saját szatyrot visznek magukkal, és nem az ingyenesen elvihetőeket veszik igénybe.

A Tesconak ez azért nem tetszik, mert így kevesebb szatyrot tud szétosztani a pénztáraknál. Az áruházlánc hozzátette: szeptember óta már 23 százalékkal csökkentette a pénztáraktól elvihető ingyenszatyrok számát. Múlt hónapban kétszázmilliót vittek el belőlük, ami évi 2,4 milliárd szatyrot jelent. 2007-ben három-, 2006-ban pedig négymilliárd volt ez a szám.

Joan Ruddock környezetvédelmi miniszter nemrég kijelentette: azt szeretné, ha az áruházláncok 70 százalékkal csökkentenék "szatyorforgalmukat". Ezt is fölülmúlva volt olyan cég, amely 80, és olyan is, amely 95 százalékkal fogta vissza a kiosztott szatyrok számát.

Miközben pedig az Egyesült Királyságban nem akar eleget tenni a miniszteri kérelemnek a cég, addig kormányzati nyomásra Írországban és Kínában már jelentősen csökkentette az "eladott" szatyrok mennyiségét.

Vannak egyébként olyan boltjai is a Tesconak, ahol nem vehetnek el ingyen annyi szatyrot a vásárlók, amennyit akarnak, hanem kérniük kell azt, ha szükségük van rá.