A nők kigyógyultak a tífuszból, ám a szakértők úgy gondolták, hogy továbbra is egészségügyi veszélyt jelentenek, mert szervezetükben kimutatható volt a betegség kórokozója. A páciensek mindannyian épelméjűek voltak, amikor a Long Grove intézetbe kerültek, a bezártság miatt azonban sorra megbolondultak.
Az elmegyógyintézetben kezelt betegek kartonjai nagyrészt megsemmisültek, amikor azt 1992-ben bezárták, ám a megye történeti központjának kutatói nemrég két kötetnyi feljegyzést találtak az egykor ott élőkről az elhagyott épület falai között.
Ezekből kiderült, hogy London környékéről legalább 43 nőt utaltak a Long Grove-ba, 1944 és 1957 között évente általában kettőt. Azután is fogva tartották őket, hogy felépültek a tífuszból - ekkor már elmeállapotuk miatt nem lehettek szabadok.
Nem kaptak esélyt
Jeanie Kennett szerint, aki három évtizeden át osztályvezetőként dolgozott ott, a Long Grove inkább börtön volt, mint egészségügyi intézmény. "Ezek a nők valakik szerettei voltak, gyerekeik, testvéreik lehettek. Mindenki megfeledkezett róluk, egyszerűen csak bezárták őket" - mondta.
"Az élet meglehetősen nehéz volt számukra; tárgyaknak tekintették őket. Olyan volt az egész, mint egy börtön, mindenen zár volt" - tette hozzá Jeanie Kennett, aki több tífuszos betegre is emlékszik.
"Davies asszony kedves hölgy volt, teljesen beszámítható volt, nagyszerű memóriával. Elboldogult volna odakinn, de sosem kapott rá lehetőséget. Azért zárták be, mert hordozó volt, és a kint élők féltek az ilyen emberektől" - magyarázta az egykori nővér, aki azt is elárulta, hogy ezek az asszonyok senkivel sem érintkezhettek, és sokan tudatában voltak a helyzetüknek.
Az intézet vezetése ugyanakkor nem így látta: egy 1956-os éves jelentésben azt írták, hogy a szigorúan elkülönített páciensek mentális állapota súlyosan leromlott, így a mindentől elzárt életmód nem okoz számukra problémát.
Kerülték őket
Még az intézet alkalmazottai sem szívesen mentek a tífuszosok közelébe. "Amikor beléptünk az épületbe, először magunkra vettük a műtősköpenyt, maszkot is viseltünk. Amikor pedig lehúztuk a vécét, abból forró víz ömlött ki" - emlékezett vissza May Heffernan, aki osztályos nővérként dolgozott a Long Grove-ban.
Amikor az intézet bezárt, May Heffernan feladata volt olyan helyet találni a még életben lévő tífuszosoknak, ahol befogadják őket. "Nem volt szép dolog ezt tenni ezekkel az emberekkel, az egész életüket odabenn élték le, ismertek mindenkit maguk körül, majd hirtelen áthelyezték őket, mint valami csomagot egy másik intézménybe" - magyarázta.