Új rezervátumot kapnak a kínai földrengést túlélő pandák

Infostart
2008. július 9. 10:00
A kínaiak 300 millió dollárt áldoznak egy új pandarezervátum fölépítésére Szecsuanban. A fokozottan védett állatoknak otthont adó Volong rezervátum még a májusi földrengésben semmisült meg.

A kínai hatóságok 300 millió dollár költenek a fokozottan védett pandák élőhelyének helyreállítására. A Volong rezervátum még a májusi szecsuani földrengésben semmisült meg. Öt ember és egy panda lelte halálát, amikor össezomlott a tenyésztőközpont.

A földrengésben ugyancsak megsemmisült egy bambuszerdő is, ami táplálékot biztosított a pandáknak.

A Volong rezervátumot hét év alatt szeretnék felépíteni új helyén. A tervek szerint az újjászületett intézmény magában foglalna egy tenyésztőközpontot és egy pandakórházat is.

A pandát Kínában nemzeti szimbólumként tartják számon, és bármi árat megadnak azért, hogy biztonságban tudják őket.