Tetszik a nézőknek a papi valóságshow

Infostart
2008. július 1. 08:15
A katolikus papok életét bemutató valóságshow-t indított az egyik francia egyházmegye. A sorozat első három részét több mint 200 ezren nézték meg. A kezdeményezés célja, hogy pozitív fordulatot hozzon az egyház megítélésében.

Több mint 200 ezren nézték meg annak a francia valóságshow-nak az első három epizódját, ami három pap életét mutatja be. A kelet-franciaországi Besancon egyházmegyéjének nem titkolt célja a sorozattal, hogy jelentkezőket toborozzon a szemináriumba.

A francia katolikus egyháznak évente 500 elhunyt vagy nyugdíjba vonuló papot kell pótolnia országszerte, azonban átlagosan csak 100 papszentelés van minden évben.

Az ötperces epizódok nézői a 30 éves Franck Ruffiot atya életét követhetik. Vele tarthatnak , amint imádkozik, beül a gyóntatószékbe, főz vagy épp meglátogatja a barátait. A másik két szereplő, akiket akár kocogás vagy keresztelés közben is láthatnak a nézők, Michel és Christophe atya.

A zene és a dizájn a Star Academy című show-t másolja, csak épp annak védjegye, a csillag helyett feszület tűnik föl a képernyőn. És persze nincs zsűri sem, mivel senki nem esik ki.

Romain Marengo, az egyházmegye sajtófőnöke úgy nyilatkozott: a sorozattal a klisék, a papokkal kapcsolatos tévhitek ellen szeretnének küzdeni. Michel atya elmondta: szeretné megmutatni, hogy a papok nem érinthetetlenek, és a földön járnak - egyszóval, hogy ők is emberek.

Az atya egyébként antisztárnak tartja magát. Õ nem hiszi, hogy a sorozat miatt százak jelentkeznek majd a szemináriumba. De ha már néhány embert megérintenek, akkor megérte a fáradságot - vélekedik.

A Vatikán is jó ötletnek tartja a kezdeményezést.