A mongol rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre - ég a kormánypárt székháza

InfoRádió / MTI
2008. július 1. 13:29
A mongol rendőrség tüzet nyitott tüntetőkre kedden Ulánbátorban a kormánypárt székháza előtt, így próbálván szétoszlatni a vasárnapi parlamenti választások eredménye miatt tiltakozó több ezer fős tömeget. Az épület azonban lángokban áll.

Egyelőre nem tudni, hogy a lövéseknek vannak-e áldozatai.

Korábbi jelentések szerint a tüntetők köveket és üvegeket dobáltak a székházára, amelyet háromszoros rendőrsorfal vett körül. Ennek ellenére a tüntetők felgyújtották az épületet.

Az ellenzéki Demokrata Párt vezetője közölte, hogy nem fogadja el a még be nem jelentett, de várható hivatalos eredményt, mert szerinte a hatóságok meghamisították azt.

A várható végleges eredmény szerint a Mongol Népi Forradalmi Pártkormánypárt 43 képviselői helyet szerzett meg a 76 tagú parlamentben, héttel többet, mint a négy évvel ezelőtti választásokon.